Közúti ellenőrzések a hosszú hétvégén Borsodban

Akt.:
Ellenőrzéseket tartanak a rend őrei
Ellenőrzéseket tartanak a rend őrei - © Fotó: police.hu
Miskolc – A rendőrség kiemelt feladata a balesetek megelőzése, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságérzetének növelése. A megelőzésre hívja fel a figyelmet az ellenőrzés-sorozathoz kapcsolódó Borsodi Sörgyár Kft. is.

A tapasztalatok alapján a Húsvét időszaka alatt közútjainkon a forgalom növekedésével kell számolni, továbbá jellemző, hogy az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás hatása alatti járművezetés veszélyeit. A húsvéti hosszú hétvégék során jellemzően mintegy kétszer annyi az ittasan közlekedők száma, mint az év egyéb időszakaiban.

Habár az elmúlt években az ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek számának alakulása kedvező irányba mozdult, nem lehetünk elégedettek, mivel a balesetek közel 10 százaléka vezethető vissza az ittasságra.

A közlekedésbiztonság növelését a rendőrségen kívül más szervezetek is fontosnak tartják. A polgárőrség számos területen kiemelt együttműködője a rendőrségnek, emellett mindkét szervezet a baleset-megelőzés terén a társadalmi összefogást hangsúlyozza.

Az idei ünnepi időszak rendőri feladatainak végrehajtása a „rendőrség intézkedési kultúraváltása” jegyében történik majd. Ennek megfelelően elsődleges a forgalom segítése és a megelőzést előtérbe helyező aktív kommunikáció, a rendőri tevékenység szolgáltató jellegét előtérbe helyező feladatellátás.

Fontos, folyamatos és elsőrendű feladat a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésbiztonsága, az őket érintő veszélyforrásokra történő figyelemfelhívás, illetve azok elkerülésének lehetőségeiről való tájékoztatás.

A rendőrség állománya a differenciáltan végrehajtott intézkedések során az ittasan közlekedőkkel, valamint az egyéb, súlyos jogsértést elkövető járművezetőkkel szemben szigorúan fog fellépni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. március 25-én 14 órától a 37-es számú főút, Miskolcra bevezető szakaszán, az Arnóti körforgalom előtt közúti ellenőrzést hajtott végre, amelyben a Borsodi Sörgyár Kft. munkatársai is közreműködtek. A szabályokat maradéktalanul betartó sofőrök ugyanis alkoholmentes sört kaptak ajándékba.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –



Sporthírek