Közösen fejleszthetik az ózdi gazdaságot

Közösen fejleszthetik az ózdi gazdaságot
Közösen fejleszthetik az ózdi gazdaságot
Ózd – A helyi önkormányzat a cégekkel és az államigazgatásban érdekelt intézményekkel együttműködve építheti a jövőt.

Néhány hónappal ezelőtt a Miskolci Egyetemmel és az Ózdon működő nagy foglalkoztatókkal kötött gazdaságfejlesztési együttműködést az ózdi önkormányzat. Ezt a kört szélesítették ki az államigazgatás területével, valamint a helyi kis – és középvállalkozókkal, akikkel az elmúlt időszakban megkezdődött a párbeszéd, a szorosabb kapcsolat kialakítása. Az ünnepélyes aláírás alkalmával Fürjes Pál, Ózd polgármestere hangsúlyozta: korábban – amíg ő is a másik oldal szereplője volt – ezt a kontraktust hiányolta. A politikus szerint ugyanis csak így, közös gondolkodással lehet elindítani a várost a fejlődés útján. A rendezvényen Fürjes Pál hozzátette: ennek a protokolláris aktusnak akkor lesz értelme, ha az együttműködést a jövőben tartalommal is meg tudják tölteni a felek. Az eredményeket már szeretnék az előttünk álló uniós tervezési ciklusban is látni, méghozzá konkrét ötletek, pályázatok, gazdaságfejlesztési projektek megvalósításával.

A partnerek

Az ózdi önkormányzat a Kaszinóban megtartott eseményen együttműködési megállapodást kötött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatallal, a Felkor 2000 Kft.-vel, a Fémiksz Kft.-vel, a Johnson Electric Ózd Kft.-vel, a KLIK Ózdi Tankerületével, a Miskolci Egyetemmel, az Ózdi Acélművek Kft.-vel, az Ózdi Ipari Park Kft.-vel, az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvánnyal, a Piramis Kft.-vel, a Spal Kft.-vel, valamint a Türr István Képző és Kutató Intézettel is.

ÉM-ME