Közös ügy lett a faültetés Ózdon

Az évek alatt egyre többen csatlakoznak a programhoz
Az évek alatt egyre többen csatlakoznak a programhoz - © Fotó: ME
Ózd – Közintézményeket, közterületeket szépítettek meg, a jövő nemzedékére is gondoltak a civil kezdeményezéssel.

Minden eddiginél sikeresebb faültetési akciót tartottak Ózdon. Civil kezdeményezésre, már hat esztendeje rendezik meg az eseményt, amibe egyre több cég, vállalkozás, magánszemély kapcsolódik be. Ezúttal is volt néhány központi hely, ahová összpontosult a rendezvény, emellett viszont számos egyéb közterületet szépítettek meg a helyiek.

– Az ültetést megelőző napokban folyamatosan csöngött a telefonom, most már összeszámolni is nehéz, hogy hány helyszínen, hány csemetét helyezünk a földbe – fogalmazott Dancsok Tamás. – Nagyon örülök, hogy ilyen sokan a jó ügy mellé álltak, amelyről nem győzöm hangsúlyozni, hogy pártoktól mentes program. Jó volt látni a táblai időseket, a Velence-telepen élőket, és a belvárosiakat is, ebből a rendezvényből is látszott, hogy az ózdiak képesek összefogni, ha a város élhetőbbé tételéről van szó.

Felajánlás is volt

Nemcsak az üttésben vettek aktívan részt az ózdiak, felajánlásokban sem volt hiány. A Centerben található csemetekertészet hatvan tujával járult hozzá az akcióhoz, amelyeket Berki Lajos, városi romareferens közreműködésével ültettek el több közintézmény udvarán.

– Figyeltünk arra, hogy minden területre jusson a fákból – tette hozzá Berki Lajos. – Jártunk a somsályi és a cipói óvodában, a Vasvár iskola udvarát is szebbé tettük, de a Miskolc felől érkezők, a bevezető szakaszon is láthatják az akció eredményét. A táblai játszótéren is sokkal szebb lett a közterület, ami az emberek hangulatát is javíthatja a jövőben. Munkaidőn kívül, önszántukból is rengetegen csatlakoztak hozzánk, tényleg megmozdult a város ezen a napon.

Dancsok Tamás főszervező a nap végén elmondta: több mint 250 csemetét ültettek el a település közigazgatási területén. A faültetésnél kikérték a VSI zöldfelület-gazdálkodási vezetőjének a véleményét is. Bóta József javaslatára a már említett Tábla út mellett a belvárosban a Vencel-teret, a Vasvár út mellett található füves területet, valamint a Piac utat is megszépítették ebben az esztendőben.

ÉM-ME

Címkék: ,







hirdetés