Jegesmedvék

2020.01.08. 12:00

A Macik MAC-verést várnak

Szerda este ismét vendégként lép jégre a piros-fehérek Tipsport-ligás hokicsapata.

Kolodzey Tamás

Kanyartechnika a tavaly októberi 4–1-es hazai sikerrel végződött DVTK Jegesmedvék – MAC Újbuda találkozón

Forrás: ÉM

A sorozat 39. fordulója keretében a Tüskecsarnok 18 óra 30 perctől ad otthont a MAC Újbuda – DVTK Jegesmedvék találkozónak. A két együttes között 19 pont különbség van a táblázaton, a papírforma így vendégsikerrel kecsegtet, mégis bármi történhet, a fővárosiak ugyanis többször elbántak már a miskolciakkal – például elegendő, ha a tavalyi kvalifikációs párharcra gondolunk.

Mindig kiélezett

A diósgyőriek eredményesebb szereplésének egyik akadálya, hogy a nagyok ellen jók, a kicsik ellen meg gyakran elcsúsznak. Marcel Rodman vezetőedző – ellentétes előjellel – akár el is gondolkozhat Peter Draisaitl szavain. A kassaiak mestere, miután nagy nehézségek árán szétlövéssel megverték a diósgyőrieket, ugyanis ezt mondta: „A Miskolc ellen valahogy nem megy nekünk a játék. Ez ellen pedig nekem, vagy nekünk sürgősen ki kell találnunk valamit.” Szóval Marcel Rodmannak is minél előbb fel kell íratnia valamilyen „gyógyszert” annak érdekében, hogy megszabaduljanak a mumusaiktól.

– A szerda esti mérkőzésen azt várom a csapattól, hogy jó reakciót mutasson a hétfői vereségre – mondta lapunknak a szlovén nemzetiségű vezetőedző. – A MAC Újbuda elleni párharc mindig kiélezett, nagy csatákban dőlnek el a pontok, így erre kell készülnünk most is. A fővárosiak tabellán elfoglalt helyezése nem téveszt meg minket, tudjuk, hogy a legjobbunkat kell nyújtani ahhoz, ha több egységgel akarunk hazatérni, márpedig ez a célunk. A keddi edzésen nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a hétfőn tapasztalt hibákat kijavítsuk. Az biztos, hogy újult erővel vágunk neki az újabb fontos meccsnek, amelyet sikerrel szeretnénk venni.

Riválisok

A válogatott Szirányi Bence hetek óta biztos pontja a miskolciaknak. A védő így vélekedett a fővárosi összecsapásról:

– Fontos meccs lesz, ugyanis szeretnénk visszazárkozni a legjobb hat közé. A MAC Újbudára riválisként tekintünk, ellenük mindig kemény meccseket vívunk. Társaimmal egyetemben arra számítok, hogy ez sem lesz másképpen.


Egymás ellen

2. forduló, 2019 szeptember 15: MAC Újbuda – DVTK Jegesmedvék 5–3

15. forduló, 2019 október 22: DVTK Jegesmedvék – MAC Újbuda 4–1


A Tipsport Liga állása

1. HC Kosice 35 18 9 3 5 109–66 75

2. HC ‘05 iClinic Banská Bystrica 35 20 6 2 7 102–66 74

3. HC Slovan Bratislava 36 19 5 3 9 119–72 70

4. HK Dukla Trencin 35 17 4 3 11 109–82 62

5. HKM Zvolen 35 19 – 2 14 112–90 59

6. HK Poprad 35 16 3 4 12 101–82 58

7. DVTK Jegesmedvék 35 14 4 3 14 100–94 53

8. HK Nitra HK Nitra 36 14 2 7 13 90:94 53

9. HK Dukla Ingema Michalovce 35 14 2 6 13 94–101 52

10. HC 07 WPC Koliba Detva 35 11 2 1 21 83–122 38

11. MAC Újbuda 35 9 2 3 21 98–134 34

12. HC MIKRON Nové Zámky 36 8 3 3 22 86–126 33

13. MHk 32 Liptovsky Mikulás 35 6 2 4 23 59–133 26

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!