Közös ima a világbékéért és az egységért Szerencsen

Szerencs – Világszerte együtt kezdték az imát a fiatalok.

Szent Pió atya egyik álma valósult meg, amikor világszerte imádkozta a rózsafűzért a fiatal generáció. A Pietrelcinai Szent úgy fogalmazott; „Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyerek imádkozná a rózsafűzért!”

A Földgolyót átszelő rózsafűzér-akciót Venezuelában indították útjára, a felhívás eredményeként egyszerre, helyi idő szerint október 18-án 9 órakor kezdték el az imát a fiatalok – világszerte.

Ebben az időpontban – fél­órás időtartamra – számos tanintézmény felfüggesztette az oktatást, mint például a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola. A tanulók a Kulcsár Anita Sportcsarnokban alkottak élő rózsafűzért és mondták a fohászokat azokkal a diáktársakkal együtt, akik az Egri Főegyházmegye által szervezett hasonló programon vettek részt az egyházmegyéből az egri Bazilikában.

A rózsafűzér egyszerre történő kezdését, annak el­mondását a Szent István Rádió egyenes adása biztosí­totta.

ÉM-SFL