Közlemény – Tisztújító taggyűlés a KDNP Miskolc Városi Szervezeténél

Miskolc – Tisztújító taggyűlést tartott a Kereszténydemokrata Néppárt Miskolc Városi Szervezete.

Az elnök – a párt alapszervezetét immár kilenc éve irányító – Molnár Péter lett, akit egyhangú szavazással újraválasztottak.

2014. december 4-én tisztújító taggyűlést tartott a KDNP Miskolc Városi Szervezete. A Lévay József Református Gimnázium dísztermében megtartott rendezvényen a tagság egyhangú szavazással – a párt alapszervezetét immár kilenc éve irányító – Molnár Pétert választott újra elnöknek. A titkos szavazás eredményeként a szervezet titkára Papp Zsolt, míg gazdasági vezetője ifj. Feledy Péter lett. Az elnökség tagjává ifj. Váraljai Zoltánt, dr. Kovács Lászlót, Hollósy Andrást és Kozma Istvánnét választották. Az alapszervezet tagokat választott a párt megyei választmányába is. A megválasztott tagok: dr. Csiba Gábor, Molnár Péter, Mándy András, Solymosi András, Váraljai Zoltánné, dr. Strassburger Gyula.

– Kereszténydemokrata Néppárt Miskolc Városi Szervezete –








hirdet�s