Közlemény – Stratégiai megállapodást köt a Wanhua-BorsodChem és Kazincbarcika városa

Akt.:
Kazincbarcika – A város és a térség életében, a munkahelyteremtésben óriási jelentőséggel bíró stratégiai együttműködés aláírására pénteken kerül sor.

Ennek előzményeként kedden nagy horderejű bejelentést tettek Budapesten: mintegy 30 milliárd forintos beruházással Kazincbarcikán építi fel európai citromsavgyárát a kínai RZBC vállalatcsoport, amely ezzel 165 embernek teremt munkahelyet.

Kazincbarcika Város Önkormányzatának, képviselő-testületének kiemelt célja a település hosszú távú fejlődésének biztosítása, a lakosság foglalkoztatási helyzetének javítása. A városvezetésnek meggyőződése, hogy az ezzel kapcsolatos feladatok hordereje széleskörű összefogást, tudatos fejlesztési politikát, és koordinált végrehajtást igényel minden területen.

A BorsodChem Zrt., a Wanhua cégcsoport magyarországi tagja, a város és a térség kiemelt foglalkoztatója, gazdasági szereplője. A város és a társaság eddig is jó együttműködésre törekedett. A Kazincbarcikai Önkormányzat számára a munkahelyteremtés, a Wanhua-BorsodChem Zrt. számára pedig a település kiszámítható gazdaságpolitikája, befektetés-ösztönző adópolitikája a megegyezés elsődleges szempontja. Együttműködési terület továbbá a sport- és civil élet támogatása, a kínai kultúra megismertetése a város és a térség lakóival. Alapos előkészítést követően a megállapodás szeptember 5-én kerül a kazincbarcikai képviselő-testület elé, majd a nagy horderejű szerződést ünnepélyes aláírás követi.

A testület és a rendezvény szervezői 16 órától a Fő térre várják a városlakókat, hiszen a családokat kínai-magyar játszóház, zenés-színházi előadás, harcművészeti bemutatók várják. A barcikaiak így csipetnyi ízelítőt kaphatnak a kínai és a magyar kultúrából, melyhez kapcsolódva az esemény jelentőségéhez illeszkedő művészeti alkotás leleplezésére is kerül sor az aláírási ceremónia részeként.

Göndör Judit
ügyvezető igazgató / szóvivő
Barcika Art Kommunikációs, Kulturális és Sport Szolgáltató Kft.