Közlemény – MSZP: Parlamenti téma lesz a miskolci vízóracsere-díj

Miskolc – Az Országgyűlés plenáris ülésén vonja kérdőre a kormányzatot a brutális miskolci vízóracsere-díjak ügyében a jövő héten dr. Varga László, Miskolc országgyűlési képviselője.

Felháborító ugyanis, hogy amíg ez a probléma hetek, hónapok óta közbeszéd városszerte, az MSZP több sajtótájékoztatót is tartott a témában, addig a városvezetés nem hajlandó foglalkozni az üggyel, de még az önkormányzati fenntartású tévé és újság is elhallgatja azt. Dr. Simon Gábor önkormányzati frakcióvezető a csütörtöki közgyűlésen kérdezett a vízórákról, választ nem kapott, pedig a Mivíz képviselője is ott ült a testületi ülésen.

Az MSZP az elmúlt hetekben több sajtótájékoztatón is szóvá tette, hogy idén már mintegy 1300 százalékkal kell többet fizetni Miskolcon a vízórák plombálásáért, mint tavaly. A vízóracsere költségei is összességében 300 százalékkal nőttek. A brutális drágulás oka, hogy ma már csak az önkormányzati tulajdonú Mivíz Kft. végezheti el a vízórák plombálást, a cég tarifái viszont szemérmetlenül magasabbak, mint a korábbi piaci árak: egy plombálás a korábbi 1000 forint körüli összeg helyett ma közel 13 ezer 500 forintba, egy vízóracsere (plombálással együtt) a korábbi 5-6 ezer helyett 19 ezer forintba kerül.

Pedig 2014 februárjában, az országgyűlési választások előtt Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelős fideszes munkacsoport vezetője jelentette be, hogy a kormány a mérőórákkal kapcsolatos összes költség szolgáltatókra terheléséről döntött. A kormánypárti politikus akkori közlése szerint az intézkedés minden típusú mérőórát érint, és a lehető leggyorsabban be kívánják vezetni.

Ezt kérte számon az MSZP többször is a miskolci fideszeseken, de választ egyetlen alkalommal sem kaptak. Éppen ezért dr. Simon Gábor és dr. Varga László pénteken újabb sajtótájékoztatót tartott. Elmondták: a városvezetés nyilvánvalóan el akarja hallgatni a problémát, úgy tesz, mintha az nem is létezne. Ennek megfelelően a közpénzből működő önkormányzati tévé és újság látványosan bojkottálja a vízórákkal kapcsolatos MSZP-s sajtótájékoztatókat. „Botrány, hogy ilyesmit meg mernek engedni maguknak. Mi számít miskolciakat érintő ügynek, ha nem ez?” – tette fel a kérdést Simon, emlékeztetve, hogy a tévét működtető és a Miskolci Naplót kiadó Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. ebben az évben már 180 millió forintos önkormányzati támogatásból folytatja a fideszes sikerpropagandát, s hallgatja el a valóban közérdeklődésre számot tartó problémákat.

Simon az önkormányzat csütörtöki közgyűlésén is megpróbálta szóra bírni a városvezetést ebben az ügyben, de felvetéseire csak annyit mondott dr. Kriza Ákos, hogy azokra írásban válaszolnak majd. „Elviekben 15 napon belül meg kell kapnom a választ arra, hogy mikor lesz a fideszes ígéreteknek megfelelően ingyenes a vízmérők cseréje. De addig is, amíg ez meg nem történik, a városvezetésnek utasítania kellene a Mivíz Zrt.-t, hogy ne éljen vissza monopolhelyzetével, a szolgáltatások díjszabását maximum a korábbi, jóval olcsóbb piaci áraknak megfelelően állapítsa meg” – mondta dr. Simon Gábor. Hozzátette, amint választ kap a városvezetéstől, az abban foglaltakat haladéktalanul megosztja a városlakókkal.

Dr. Varga László is azt mondja, miskolci választókerületében úton-útfélen állítják meg az emberek az őrült drágulásra panaszkodva. Ő is felháborítónak nevezte, ahogyan ezt az ügyet a városvezetés kezeli, ezért a jövő héten a parlamentben teszi szóvá a Miskolcon közfelháborodást kiváltó problémát.

az MSZP miskolci szervezete