Közlemény | MSZP – Miskolci minisztérium: Lázárral találkozik Varga

Miskolc – Várhatóan a jövő hét elején egyeztet Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter és dr. Varga László arról, milyen minisztérium, vagy más állami intézmény költözhetne Miskolcra. A találkozót Miskolc országgyűlési képviselője kezdeményezte. Megítélése szerint a hivatal otthonául több helyszín is szóba jöhet, például az Avas Szálló, vagy a volt Központi Leánykollégium épülete. Ezeket állami segítséggel lehetne felújítani és az új funkcióra alkalmassá tenni.

Minderről dr. Varga László sajtótájékoztatón beszélt szerdán Miskolcon.

Elmondta: az MSZP már több mint egy éve beszél arról, hogy egy fejlesztéssel, felzárkóztatással foglalkozó állami intézmény, legyen az akár minisztérium (ez lenne a legjobb), akár államtitkárság, vagy bármilyen más országos hatáskörű hivatal Miskolcra költöztetése sokat segíthetne a város és a térség helyzetén. Ő maga mindezt a választási programjába is beemelte, a 2014-es tavaszi kampány során ehhez is kérte a miskolciak támogatását.

A választások és az új kormány megalakulása után ez úgy tűnt, elérhető közelségbe kerül, hiszen a kormányzat jelezte: minisztériumok, államtitkárságok költözhetnek vidékre. Akkor még ugyan nem számoltak Miskolccal, mint lehetséges helyszínnel, ám Lázár János az elmúlt héten már ezt a lehetőséget is felvetette.

Varga szerint több lehetséges variáció is létezik, ám egyelőre nem tudni, a kormányzatnak mik a konkrét tervei: Lázár János eddig ugyanis nem árult el erről részleteket. Egy biztos, jelentette ki Varga, olyan megoldást kell választani, amely alkalmas arra, hogy a város legfontosabb problémáit is kezelje. A szocialista politikus bejelentette, az üggyel kapcsolatban találkozót kért a minisztertől, ez várhatóan a jövő hét elején meg is történhet. Természetesen – mondta Varga – ő, mint Miskolc országgyűlési képviselője, minden ott elhangzó érdemi információt megoszt majd a városlakókkal.

az MSZP miskolci szervezete








hirdetés