Közlemény – MSZP: Ha valami működik, miért kell rajta változtatni?

Akt.:
Miskolc – Továbbra is a Sajószentpéteri Rendőrőrshöz tartoznának a Pitypalatty-völgyi települések, ezért arra kérik a Belügyminisztériumot, hogy ne változtassanak a jelenlegi besoroláson.

Minderről dr. Varga László országgyűlési képviselő beszélt hétfőn Miskolcon.

A szocialista politikus Miskolc mellett több városkörnyéki település, például négy Pitypalatty-völgyi község, Parasznya, Radostyán, Sajólászlófalva és Varbó országgyűlési képviselője is. Az említett települések polgármesterei keresték meg és kérték a közbenjárását az ügyben. Úgy tudják ugyanis, hogy a Belügyminisztérium átalakítaná a rendőrkapitányságok illetékességi területét, s a változás az ő településeiket is érintené. Csakhogy az ott élők ezt nem szeretnék, elégedettek a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajószentpéteri Rendőrőrsének eddigi munkájával.

Nem hivatalosan azt hallották, hogy a sajószentpéteri őrs helyett hamarosan már a sajóbábonyi őrs látná el a közrend védelmét a Pitypalatty-völgyi településeken. Csakhogy Parasznyáról, Radostyánról, Sajólászlófalváról, Varbóról sokkal egyszerűbb Sajószentpéterre eljutni, mint Sajóbábonyra, ami nem mindegy a hivatalos ügyek (például bejelentés, feljelentés) intézése esetén. Sajószentpéterre ugyanis közvetlen buszjárattal juthatnak el az érintett településekről, Sajóbábonyra már nem mindig: a legtöbbször át kell szállni, sokat kell várakozni.

Éppen ezért dr. Varga László arra kérte az ügyben illetékes Belügyminisztériumot, hogy mindenki számára megnyugtató megoldást találjon az ügyben.

– Az MSZP miskolci szervezete –

Címkék: , ,