Sport

2012.09.05. 17:56

MJJSE: Szívet, lelket ígérnek a jégre

Miskolc - Egy védőt még mindenképpen igazolni szeretnének a sárga-feketék.

Miskolc - Egy védőt még mindenképpen igazolni szeretnének a sárga-feketék.Már csak két nap és a Ferencváros elleni hazai MOL Liga találkozóval elindul a 2012/2013-as hokiévad, amelyet felvezetendő – szerdán – sajtótájékoztatót tartott a Miskolci Jegesmedvék csapata. Elöljáróban Egri István, a Miskolci Jegesmedvék Sportszervező Kft. egyik tagja arról szólt: jelentős változások történtek a holtszezonban az együttes háza táján, hiszen amellett, hogy más lett az edző, több jó nevű, válogatott korongozó is érkezett a Macikhoz, továbbá ,,új" külföldiek.

– És persze nagyrészt maradtak azok, akik a tavalyi szezonban a sikereket szállították – mondta Egri István. – Nagy bennem, bennünk a várakozás, bízom benne, hogy olyan eredményeket fog elérni ez a társaság, mint amilyet igazán szeretne. Az aranyat nem lehet egyértelműen kijelenteni, de döntőt szeretnénk vívni a ligában, a bajnokságban. Ez a város, ez a közönség megérdemli, hogy ott legyünk az első kettőben.

A szakember büszkén számolt be arról, hogy az ülőhelyek egyharmada gazdára talált, azaz, már mintegy négyszáz bérletes drukkerrel rendelkeznek a miskolciak. Egri István előre tekintett az októberi, finnországi Kontinentális Kupa csoportselejtezőre is: mint fogalmazott, nagyon kemény ellenfeleket kaptak a nyári beosztáson, ám bízik benne, hogy nem fognak szégyent vallani Vaasában.

Nem csak a hokit

A vezetőedzői szerepkörben a svéd Greg Lindqvistet a kanadai Tim Kehler váltotta, aki így nyilatkozott a sajtótájékoztatón.

– Az elején azon voltam, hogy feltérképezzem az itteni dolgokat, nem csak a jégkorongot, a játékosokat, hanem a kultúrát is – kezdte a tengerentúli szakvezető. – A kezdet mindig nehéz egy új helyen, nincs könnyű pont, de én szeretek tanulni, érdekelnek a kihívások. Érzem, hogy a szurkolóink azt szeretnék, legyünk bajnokok... A felkészülés során mindent megtettünk, kemény munka van mögöttünk, és olyan felkészülési meccsek, amik jól sikerültek.

Farmanara hazamegy

Az eseményen elhangzott, Túróczy Örst felvették a kölni testnevelési egyetemre, így ő a német oktatási intézményben kezdi az őszt. Az előzetes tervek szerint a hónap végén (vagy október elején) utazik külföldre, ám addig szorgalmasan a Népkertben készül a többiekkel. Az eddigi felkészülési találkozókon Yashar Farmanara szinte nem is tudott jégre lépni, Tim Kehler ennek okaként a huszonöt esztendős hokis egészségügyi problémáját nevezte meg. Az orvosi vizsgálatok során ugyanis kiderült, a csatárnak gerincsérve van, ezért hazamegy Kanadába kezelésre, ami azt jelenti: nem számíthatnak, számítanak rá a sárga-feketéknél.

– Ez egy szomorú hír, de egyúttal lehetőség is arra, hogy az így megüresedő egyik, és a még be nem töltött másik légiós helyre igazoljunk. Egy védőre még mindenképpen szükségünk lenne, azon dolgozunk, hogy ez minél hamarabb megtörténjen – fogalmazott a Jegesmedvék trénere.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!