Közlemény – Jobbik: Elkapatott cigány vezetők tüntetnek Miskolcon

Miskolc – Így reagált a jobbikos Jakab Péter arra a demonstrációra, amit a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és több cigányjogvédő szervezet hirdetett meg a miskolci városháza elé, tiltakozva a városvezetés lakásrendelete ellen. A kormánypárt által megszavazott jogszabály kétmillió forintot biztosít azoknak, akik hajlandóak idő előtt elhagyni az általuk lezüllesztett önkormányzati lakásokat, hogy aztán magasabb komfortfokozatú ingatlanokba költözhessenek.

Jakab Péter a tüntetés helyszínén tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Fidesz a milliós felzárkóztató programokkal maga nevelte ki a most tüntetőket, akik „úgy el lettek kapatva”, hogy most már nem elégednek meg kétmillió forinttal, új lakást szeretnének az általuk lepusztítottakért cserébe. Mint mondta, megkerülhetetlen Kriza Ákos felelőssége, aki most sem azzal van elfoglalva, hogyan lehet rendet tenni Miskolcon, hanem azzal, hogyan lehet a mélyigénytelen, züllött embereket magasabb komfortfokozatú lakásokba költöztetni kétmillió forintért, ahol aztán újabb pusztítást vihetnek véghez.

A tisztességes miskolciak vajon mikor kaptak valaha is kétmillió forintot, vagy új lakást a városvezetéstől – tette fel a kérdést a Jobbik önkormányzati képviselője, aki szerint a demonstráció nem más, mint a miskolci adófizetők provokálása. Hozzátette: a „kétmilliósoknak” nem tüntetni kéne, hanem be kéne tartani az együttélés szabályait, és úgy kéne használni az önkormányzati ingatlanokat, hogy azokat ne kelljen lebontani. Emellett köszönetet is mondhatnának a kormánypártnak, amely az elmúlt 3 évben több mint 2 milliárd forintot szavazott meg a cigánytelepek lakóinak, és szerződésbontás helyett tétlenül nézte végig, hogyan pusztítják le az önkormányzat lakásait.

Hangsúlyozta, amint a Jobbik ősszel átveszi Miskolc irányítását, meg fogja valósítani az ingyenes gettófelszámolást, ami azt jelenti: nem a gettókat fogják egyik városrészből a másikba költöztetni több millióért, hanem a törvényt fogják beköltöztetni a gettókba ingyen. Ehhez már most is várják a miskolciak támogató aláírásait a párt által meghirdetett gyűjtésen.

– Jakab Péter, Jobbik B.-A.-Z. megyei és miskolci alelnöke, Miskolc MJV önkormányzati képviselője –








hirdetés




hirdet�s