Közlemény – Jobbik: A miskolci Fidesz az elmúlt 4 évben megszerette a román hadsereget

Miskolc – A Fidesz frakcióvezetője közleményében nyilvánvalóan igyekszik összemosni a háborús áldozatokról történő tiszteletteljes megemlékezés fogalmát a Magyar Országgyűlés által törvénybe iktatott Hősök Napjának jelentésével, így próbálva igazolást keresni a miskolci városvezetés példátlan tettére, hogy a „hazánk védelmében hősi halált halt magyar katonák” emléknapján a román hadsereg áldozatairól emlékeztek meg.

Közleményük megírásakor már valószínűleg nem szívesen emlékeznek vissza 2011-re, mikor Molnár Péter, a KDNP miskolci frakcióvezetője a Minap hasábjain még így nyilatkozott: „….sokakat felháborít a Szigligeti Ede téren álló emlékmű is, amely a “román felszabadító hadsereget” dicsőíti. A Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezni fogja, hogy ezt távolítsák el a parkos köztérről…”

Az eltávolítás szorgalmazása helyett ma már láthatóan ragaszkodnak az emlékmű megtartásához, amelyet – határozott szándékuk bizonyítása céljából – a magyar hősök emléknapján demonstratív módon meg is koszorúztak. Hiába az idők változnak, s a még egykor világosnak tűnő beszédekből mára csak az egyre zavarosabb tettek maradtak.

– Badány Lajos, a Jobbik önkormányzati képviselője –


Közlemény – Fidesz-KDNP: A Jobbik a halottakkal is hadakozik, az MSZP-t már hősi halottaink sem érdeklik

Miskolc – Szegedtől, Nyíregyházán át Miskolcig, szerte az országban vannak emlékművei a második világháborúban elesett román katonáknak. Ez természetes, hiszen a háborús harcok áldozatait, az elesettek emlékét, a görög–római kultúra folytonosságát biztosító keresztény kultúrkörben mindenki tiszteli. Tragikus azoknak a sorsa – bármely nemzethez tartozzanak is -, akik háborúba mentek, életüket adták és távol hazájuktól nyugszanak. Sajnos magyar hőseink legtöbbje is idegenben nyugszik. tovább »

Közlemény – Jobbik: A miskolci városvezetés a románokat tekinti hősi halottjainak?

Miskolc – A Jobbik döbbentem áll azon megmagyarázhatatlan eset előtt, mely szerint a helyi fideszes városvezetés Hősök napja alkalmából a Miskolcra törő román hódítók előtt tisztelgett, koszorút helyezve el a városunkat védő magyar katonákat utolsó emberig lemészároló román hadsereg emlékművénél, mondta Badány Lajos a helyszínen tartott tájékoztatóján. tovább »