Közlemény – Jobbik: A MIHŐ megerősítette a közel 3 milliárdos kinnlevőséget

Miskolc – A MIHŐ Kft. nyilatkozatot tett közzé, amely szerint 2014-ben mintegy 100 millió forinttal csökkent a kinnlevőség állománya, így szerintük az önkormányzati cég kinnlevőségeivel kapcsolatban Szemes István és dr. Tardi Béla korábbi kijelentései nem felelnek meg a valóságnak.

Ezzel szemben magától a MIHŐ Kft-től megkapott közérdekű adatok szerint a követelés állománya 2015. évben is közel 3 milliárd forint, ami immár 800 millióval haladja meg a 2011-es szintet. Természetesen a jogi eljárások költsége – és valójában az egész követelés állomány is – közpénz, tehát így vagy úgy a miskolci állampolgárok fizetik meg – már akik fizetnek. Így a probléma vonatkozásában a MIHŐ Kft. saját maga igazolta állításainkat, ami azt jelenti, nem mi hazudtunk.

Természetesen a személyiségi jogokat sértő sajtónyilatkozattal kapcsolatosan a szükséges eljárást előkészítjük és lefolytatjuk, hogy a minket hazugsággal rágalmazók megtanulják, tettük nem maradhat következmény nélkül.

– Szemes István, a Városüzemeltetési Bizottság jobbikos tagja és Dr. Tardi Béla, az Érpataki Modell jogsegélyszolgálatának vezetője –