Közlemény – Jobbik: A Fidesz ötöst adott Miskolc közbiztonságára

Akt.:
Miskolc – A Fidesz ötösre értékelte Miskolc közbiztonságát a város csütörtöki közgyűlésén. Tették ezt úgy, hogy a tavalyi évben a megyeszékhely immár a második legfertőzöttebb város lett Magyarország bűnügyi ranglistáján.

Miskolcon gyökeres változásra van szükség a rendvédelemben is: a statisztika helyett a lakosság biztonságát kell minden eszközzel javítani. Ez szinte lehetetlen akkor, amikor városunkban a rendőrség már akkor sem indít eljárást, ha valaki fejszével és harci kutyával készül közterületen elégtételt venni vélt sérelmei miatt, mint ahogy az legutóbb a számozott utcákban történt. Akkor, amikor a rendőrség ilyet tesz, cserben hagyja a lakosságot. Akkor, amikor a Fidesz erre ötöst ad, ő is ezt teszi. Csak azért, hogy lenyilatkozhasson olyan képtelenséget: az elmúlt 10 évben nem volt olyan jó a közbiztonság Miskolcon, mint most.

A Jobbik egyedüliként utasította el a rendőrkapitányi beszámolót. Tettük ezt azért, hogy jelezzük: a miskolciak olyan jogalkalmazást várnak el a rendőrségtől, amely nem a rendetlenséget, hanem a rendet fokozza. Amely nem a rendbontó kisebbséget, hanem a törvénytisztelő többséget védi.

Frakciónk ezúton is köszönetet mond azoknak a rendőröknek, akik jelen körülmények között, ellenszélben is mindent megtesznek azért, hogy megfékezzék a bűnözést Miskolcon. Rájuk a Jobbik számítani fog.

– Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője –


Elfogadták a miskolci kapitány beszámolóját

Miskolc – Nagy többséggel fogadta el Miskolc városának önkormányzata a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját. tovább »

Ülésezett a miskolci közgyűlés – 2015. május

Miskolc – Csütörtökön tartották a májusi miskolci testületi ülést. A képviselők közel 20 napirendet tárgyaltak, köztük a rendőrségi beszámolót. De szó volt a tavalyi zárszámadásról is, valamint az Y-híd beruházáshoz tartozó döntésekről. A Borsod Online olvasóit élőben tudósítottuk a közgyűlésről. tovább »








hirdetés