Közlemény – Fidesz-KDNP: Hétfőn indul az ajtóriasztó ékek igényfelmérő kampánya Miskolcon

Miskolc – A Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati képviselői, segítőikkel együtt, hétfőtől „nyakukba veszik „ a várost. A Fidesz-KDNP-s képviselők, szándékaik szerint minden 60 éves kort betöltött nyugdíjastól azt igyekeznek megtudakolni a városban, hogy igénylik-e az ingyenes betörő-riasztó ajtóékeket.

Mint az köztudott, a Fidesz – KDNP képviselőcsoportjának erre a mostani, kéthetes időintervallumra tervezett „családlátogató” akciósorozatára, hosszas előkészületek után kerül sor.

A biztonságos, élhető városról szóló Fidesz-KDNP-s közpolitikai program részeként, a napokban zárultak le a különféle városrészekben megtartott közbiztonsági fórumok. A fórumokon elhangzott, hogy szeptember-október folyamán nemcsak a 10 ezer forintos készpénz támogatást fogják megkapni a Salkaházi Sára programban résztvevő 60 év feletti nyugdíjasok, hanem Kriza Ákos polgármester felajánlásának eredményeképpen, minden igénylő személyi riasztót is kap.

A betörő-riasztó ajtóékek, a Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselők plusz felajánlásai. Ezeket a készülékeket tehát a hétfőn induló személyes megkereséses kampányban írásban lehet igényelni, a mindegyik miskolci választókörzetben megjelenő Fidesz-KDNP-s képviselőknél és segítőiknél. Az ajtóriasztó ékeket, a személyi riasztóhoz hasonlóan, szintén szeptember-október hónap folyamán kaphatják meg az igénylők.

Miskolc, 2015. június 19.

Soós Attila, a Fidesz és Molnár Péter, a KDNP képviselőcsoportok vezetői