Közlemény – Bükkábrány Község Önkormányzata elkötelezett a lakosság tájékoztatása mellett

Bükkábrány – Bükkábrány község Önkormányzatának Képviselő testülete – amelyben két FIDESZ- KDNP-s és 5 független jelölt foglal helyet – elkötelezett a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása mellett. A testület ülései nyilvánosak, azokat a helyi televízió közvetíti, ezen kívül rendelkezünk rendszeresen megjelenő helyi újsággal, valamint a honlapunkon is igyekszünk tájékoztatni a lakosságot a településen történtekről és a tervekről. Úgy gondolom, hogy méretünkhöz képest széleskörű ez a kommunikációs felület.

Szajlai János a bükkábrányi szabadidőpark-beruházás vonatkozásában közérdekű adat közlése iránti peres eljárást indított Bükkábrány Község Önkormányzatának jegyzőjével szemben. Bükkábrány Község Önkormányzata a közérdekű adatok közlése elől természetesen nem zárkózott el, az anyag egy részét rendelkezésre is bocsájtotta.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezései alapján azonban annak megítélése meglehetősen összetett és bonyolult, hogy mely adatok tartoznak a ’közérdekű adatok’ körébe.

A bükkábrányi szabadidőparkhoz kapcsolódó adatok, nem Bükkábrány Község Önkormányzatának tevékenységére vonatkozó és nem is a közfeladatának az ellátásával összefüggésben keletkezett adatok, ezért az ügyben elsőfokon eljáró bíróságnak is több tárgyalást kellett tartania, az ügyre vonatkozó közérdekű adatokat tartalmazó dokumentumok megjelölése érdekében.

Bükkábrány Község Önkormányzata már a bírósági tárgyalásokon is jelezte, hogy a bíróság által meghatározott dokumentumok másolati példányát a kérelmező részére átadja, azokba betekintést enged.

Mindezeken túl az Önkormányzat a közérdekű adatok közlésére vonatkozó eljárási szabályzatot is készített, így a jövőben ezen szabályzat alapján jár el az ilyen jellegű ügyekben.

Azokban az esetekben viszont, melyekben nem lesz számunkra egyértelmű a törvényi szabályozás, továbbra sem szolgáltatunk adatot, csak bírósági döntés után.

Végezetül leszögezném, hogy Bükkábrány Község Önkormányzatának nincs takargatnivalója, a gazdálkodása stabil és kiegyensúlyozott. A lakosság részéről felmerült igényeket folyamatosan igyekszünk kielégíteni. A fentebb említett beruházással, mint ahogy a többivel is, teljes mértékben elszámoltunk a közreműködő szervezet felé, akik a helyszíni ellenőrzésen mindent rendben találtak. Sajnálatos, hogy a Jobbiknak és Szajlai Jánosnak az a célja, hogy a pillanatnyi népszerűség reményében negatív színben tüntesse fel egy dinamikusan fejlődő település önkormányzatát.

Szalai Szabolcs, polgármester



Sporthírek






hirdetés