Közgazdász-vándorgyűlés – MNB alelnök: mindenkinek le kell vonni a brókerbotrány tanulságait

Akt.:
Miskolc, 2015. szeptember 4., péntek (MTI) – A pénzügyi felügyeletnek, a jogalkotónak, a piaci szereplőknek, a könyvvizsgálóknak, a sajtónak, a bűnüldöző szerveknek és az ügyfeleknek egyaránt le kell vonniuk a brókerbotrányok tanulságait – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az 53. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Miskolcon.

Windisch László a pénzügyi felügyeletet érintő felelősségről tartott előadásában kiemelte, az ilyen esetek elkerülésére a felügyeletnek új módszertant kell alkalmaznia, amelyet már részben a Buda-Cash brókerház eseténél is felhasznált, a módszert pedig a legjobb nemzetközi gyakorlatok alapján tovább kell fejlesztenie.

“Bizalom helyett gyanakvás kell” – fogalmazott az MNB alelnöke, hozzátéve, sokkal erősebb ellenőrzési típusú szemlélet szükséges a felügyelt szektorokkal szemben. Megemlítette azt is, jövő év januárjától lehetőség lesz arra, hogy a nemzeti bank honlapján mindenki lekérdezhesse a befektetési szolgáltatónál vezetett ügyfélszámlájának egyenlegét.

Új ellenőrzési eszköznek nevezte a helyszíni felügyelők kiküldésének lehetőségét, akik a szokásos vizsgálaton kívül kockázatelemzési céllal bármikor megvizsgálhatják az adott vállalkozás könyveit. Windisch László szerint a jogalkotónak három területen lehetne előrelépni, ezek között a pénzügyi kultúra “gyors és erőteljes” fejlesztését, a befektetési vállalkozások online, közvetlen felügyeletét, valamint az értékpapírok tulajdon-nyilvántartásának megváltoztatását említette.

Előadásában felidézve a brókerbotrány főbb történéseit elmondta, hogy a tapasztalatok szerint visszatért a brókercégek iránti bizalom, következményként viszont hangsúlyozta, azonban az éves profit több mint felét kell majd az alapokba befizetniük a brókercégeknek.

Az MNB alelnökének előadását követően indulatosan szólalt fel egy fiatalember, jelezve, hogy egyike a Quaestor 32 ezer károsultjának. Azt mondta a Külügyminisztérium 3,8 milliárd forintot vett ki a Quaestor bedőlésének napján készpénzben, és ezzel gyakorlatilag előidézte a Quaestor fizetésképtelenségét. Miután a befektetőktől a felszámoló visszaköveteli az utolsó napokban felvett kötvénykibocsátásokból a pénzt, “követeljük azt, hogy Külügyminisztérium fizesse vissza a 3,8 milliárd forintot” – fogalmazott.

Windisch László válaszában emlékeztetett, a Beva első körben 29 ezer 806 Quaestor-károsultat kifizetett, összességében 82,5 milliárd forintot kaptak. A külügyi tárcát firtató felvetésről szólva azt mondta: “ez egy olyan tény, amely nagyon eltorzítva jelent meg a médiában”, egy befektetési vállalkozás úgy működik, hogy az ügyfelek értékpapírjait, pénzeszközeit nem veszi mérlegébe…”

Elmondta azt is: világossá vált, hogy nem 58 milliárd forintnyi, hanem 210 milliárd forintnyi kötvényt értékesítettek. Ez egy évtizedek óta fennálló probléma, az alapprobléma nem most keletkezett, itt és most egy befektetési vállalkozás visszaéléséről van, “aki ellopta az önök befektetéseit” – vélekedett az MNB alelnöke.

– MTI –