Középpontban a gazdasági együttműködés

Új szintre ért a megyék kapcsolata - emelte ki Török Dezső
Új szintre ért a megyék kapcsolata - emelte ki Török Dezső - © Fotó: baz.hu
Miskolc – Hargita és Kassa megye részvételével gazdasági fórumot és üzleti találkozót rendezett a múlt hét csütörtökön a Megyeházán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat. Ezzel új szintre emelték az együttműködést.

„Engedjék meg, hogy néhány hónapot visszalapozzak az időben, egészen pontosan június 16-áig” – kezdte köszöntőjét Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. Ugyanis ekkor rendezték meg Szerencsen az első megyenapot és a vezetői tárgyalások alatt merült fel az együttműködés kibővítésének a lehetősége. Mint az elnök megfogalmazta a nemzetközi partnerkapcsolatok egyfajta „törzsfejlődésen” mennek át: politika- kultúra – gazdaság. Most eljutottak a harmadik szintre. „Ez nem a folyamat vége, hanem úgy gondolom kezdete” – jelentette ki optimistán Török Dezső.

Zakariás István, a Kassa Megyei Önkormányzat alelnöke kiemelte, hogy a két szomszédos megye hasonló helyzetben, saját országa szélén van. Ennek oldását is segíti az együttműködés. A kapcsolatok fejlesztéséhez azonban szükség van a két térség közlekedési rendszerének az összekapcsolására is, ezért szorgalmazzák a Via Carpatia útvonalon belül a Kassa-Miskolc autópálya megépítését.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke örömmel nyugtázta, hogy a nyáron újra indult a két megye közötti kapcsolat. „Elkezdtünk úszni a mélyvízben” – utalt a gazdasági kapcsolatokra, amely reményei szerint eredményes lesz. Véleménye szerint nagy potenciál van a határon útívelő együttműködésben, csak meg kell keresni a kapcsolódási pontokat. „A kölcsönös piac óriási lehetőség.” Ráadásul Hargita esetében nyelvi problémáktól sem kell tartania magyarországi partnereknek.

Ezt követően bemutatták a három megyét, különös tekintettel a gazdasági adottságaikat, majd Bihall Tamás elnök a BOKIK gazdaságszervező tevékenységéről, lehetőségeiről szólt. Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatója pedig bemutatta az agrár érdekképviselet felépítését, tevékenységét. Végül az egyes régiókban tevékenykedő cégek, szervezetek kaptak bemutatkozási lehetőséget. Ezt követően kötetlen üzleti találkozóvá alakult át a rendezvény.

A tanácskozáson részt vett többek közt Riz Gábor, országgyűlési képviselő, dr. Kovács János, megyei főjegyző, Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke, Farkas Zoltánné, a megyei fejlesztési ügynökség ügyvezetője, önkormányzati képviselők és számos cég-, és gazdasági érdekképviselet vezetője.

– Csontos László, sajtóreferens, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat –