Középiskolás tábort szervez a Rákóczi Szövetség Sátoraljaújhelyen

Budapest, 2015. július 4., szombat (MTI) – Idén is megrendezi középiskolás táborát Sátoraljaújhelyen július 6-12. között a Rákóczi Szövetség.

A Magyar tanárok és diákok találkozója a Magyar Kálvárián mottót viselő rendezvényre 62 iskolából 380 Kárpát-medencei diák és tanár érkezik.

A 62 középiskola között 22 magyarországi, 27 erdélyi, 7 felvidéki, 4 délvidéki és 2 kárpátaljai intézmény szerepel. A rendezvényre az a 240 Kárpát-medencei középiskola kapott meghívást, ahol ifjúsági szervezete működik a szövetségnek – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A tábor célja a magyar identitás és a Kárpát-medencei magyar összetartozás-tudat erősítése, hogy minél több emberi és intézményi kapcsolat létrejöttét segítsék elő a Kárpát-medencei tanárok és diákok között.

Az egyhetes rendezvény programján kassai kirándulás, történelmi, irodalmi és kulturális előadások, sport, illetve szavaló verseny, katonai bemutató is szerepel, a színház, koncert, nagyszelmenci és borsi látogatás, és a Magyar Kálvária tett túra mellett.

A rendezvény előadói és vendégei között szerepel többek között: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Csűry István királyhágómelléki református püspök, Deák Bárdos Mihály Európa-bajnok birkózó, Takaró Mihály irodalomtörténész, Fűzfa Balázs költő.

– MTI –








hirdetés