Közeledik a miskolci tájfutó világbajnokság

Akt.:
Közeledik a miskolci tájfutó világbajnokság
Közeledik a miskolci tájfutó világbajnokság
Miskolc – A 20. Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokságnak július 30 – augusztus 4. között Miskolc ad otthont. A 35 ország sportolóit felvonultató rangos esemény előtt szeretnénk segíteni az érdeklődőknek, hogy részletesebben megismerjék a legősibbnek tartott sportágat.

Az ősembernek az élete függött attól, hogy üldözői elől vissza tudott-e menekülni védelmet nyújtó barlangjához, vagy eltalált-e számára fontos helyekre. A mai embernek is alapvető a tájékozódás, mely mára mindennapi szükségletünkké vált. A tájfutás lehetőséget ad a szellemi és fizikai készség együttes próbára tételére, hiszen a kettős feladatot egyszerre megoldani. A versenyzők egy számukra ismeretlen versenypályán haladnak végig, mely természetes környezetben, erdőben, parkban vezet. A térképen megjelölt ellenőrző pontokat kell – meghatározott sorrendben – megkeresni a terepen, és a legrövidebb idő alatt a célba érni. Az útvonalat a versenyző a pontok között maga választja meg. A verseny eszközei a tájoló és a térkép. Ez utóbbi speciális jelkulccsal és méretarányban, nagy részletességgel ábrázolja a valóságot. A tájfutás klasszikus formájában futva kell a feladatot teljesíteni, de bármilyen helyváltoztatási mód összekapcsolható tájékozódási feladat megoldásával. A tájfutásban az élsport és a családi szabadidősport ideálisan ötvöződik.

A verseny menete

A versenyzők egyenként indulnak, az azonos kategóriabeliek 2-4 percenként egymás után. A rajtban kapja meg mindenki a térképet, melyen a rajt, a versenypálya pontjai megszámozva és a cél van bejelölve. A rendezők a térképen adják meg a pontmegnevezéseket, hogy mit kell az adott helyen keresni, megtalálni (például szikla, gödör, ösvénykanyar).

A pontokon egy bója van elhelyezve. Ez oldalain átlósan megosztott piros-fehér (narancs-fehér), háromoldalú hasáb alakú jelzés, amelyen azonosító kód látható. Ebből lehet beazonosítani, hogy valóban jó helyen vagyunk, és nem egy másik ellenőrző pontnál kötöttünk ki. A bójánál vagy az ott lévő kell lyukasztóval a versenyzőkartonunkon – melyet az egész pályán végigviszünk, és a célban adunk le értékelésre – lyukasztani, annak igazolására, hogy valóban ott voltunk. Elektronikus rendszer alkalmazása esetén az ujjunkra húzott “dugókát” kell a pontra szerelt ellenőrző dobozba illeszteni, és már jöhet is a következő pont, egészen a célig. A pálya során a futás mellett térképolvasási, terepazonosítási, útvonal-választási feladatokat kell folyamatosan megoldani. Az egyes pontok között mindenki azt az utat választja, amelyik számára a legmegfelelőbb, amelyet a legjobbnak ítél. Egy rutinosabb róka a finom tájékozódást választhatja, amíg egy kevésbé tapasztalt inkább a biztosabb megoldás mellett dönt, több futással. Fontos, hogy a futás tempóját és gondolkodást egyeztetni tudjuk, hogy mindig pontosan követhessük az eltervezett útvonalat, de a tempó is kellően gyors legyen.

Itthon 1925-ben debütált

Az első tájfutó versenyeket Skandináviában rendezték meg, ma is ez a régió a sportág Mekkája. Itt a legeredményesebb, a legtöbb embert itt mozgat meg a sportág. Hazánkban az első tájékozódási versenyt 1925-ben rendezte Ripszám Henrik, bólyi festőművész, aki az orosz hadifogságból Skandinávián keresztül való hazatértében “fertőződött meg” a tájfutással. Néhány éves Csipkerózsika-álom után a negyvenes évek elején indult újra útnak a sportág, és erősödött napjainkig. Két irányzat alakult ki: az egyik a tájékozódási feladatok megoldására fektette a hangsúlyt, ez vezetett a mai túraversenyekig; a másik irányzat a sportág fizikai oldalát, a gyors feladatmegoldást is fejlesztette. A Magyar Tájékozódási futó Szövetség 1970-ben vált önállóvá, kilépve a természetbarátok kötelékéből. Ebben a munkában oroszlánrészt vállalt Skerletz Iván, a sportág legmeghatározóbb egyénisége.

Világbajnoki értékeink

A mai napig három felnőtt világbajnoki aranyérmet szereztünk (1972-ben Monspart Sarolta, megtörve a skandinávok hegemóniáját; 1991-ben és 1995-ben Oláh Katalin, az első Skandinávián kívüli, aki ismételni tudott). A junior világbajnokságok történetében is szolgálunk legekkel, a mostani vb életrehívásában jelentős szerepet vállaló MEAFC-ot képviselő miskolci Domonyik Gábor az 1995-ös vb-ről két, egy évre rá egy aranyéremmel tért haza.

Ami a versenyeket illeti, rendeztünk vb-t 1983-ban és 2009-ben, veterán vb-t 1991-ben, katonai vb-t 1993-ban és főiskolás vb-t 1986-ban és 1996-ban, junior vb-t 2001-ben. 2007-ben Európa legjobb ifjúsági korú versenyzői voltak Eger vendégei az Ifjúsági kontinensbajnokság ág keretében, míg 2011-ben a világ legjobb szenior korú tájfutó mérték össze erejüket Pécsen. A tájkerékpárosok 2012-ben, Veszprémben találkozhattak a felnőtt, szenior és junior világbajnokságon.

A nemzetközi sportdiplomáciában is mindig jelen voltunk, olyannyira, hogy Magyarország az IOF (International Orienteering Federation) kilenc alapító tagjának egyike. Monspart Sarolta több évig alelnökként működött, és a bizottságokban is mindig több magyar tevékenykedik. Jelenleg Zentai László az elnökség tagjaként, Tálas Sándor a Tájkerékpáros bizottság és Less Áron a Tájfutó bizottság tagjaként van jelen a nemzetközi szövetség vezetésében.

Forrás: mtfsz.hu.








hirdetés