Kövér László részvéttáviratot küldött görög kollégájának

Akt.:
Budapest – Részvéttáviratban biztosította együttérzéséről az áldozatokat Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nikolaos Voutsis-nek, görög parlament elnökének írt levelében a görögországi erdőtűz miatt – közölte az Országgyűlés elnökének irodája csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint Kövér László azt írta, mély megdöbbenéssel értesült a Görögországot sújtó, nagyszámú halálos áldozatot követelő tűzvészről.

“A magyar Országgyűlés valamennyi tagja és a magam nevében őszinte részvétünket fejezem ki görög népet ért súlyos csapás miatt” – írta Kövér László.

Hozzátette, biztos abban, hogy a hatóságok és a humanitárius szervezetek erőfeszítései a bajba jutottaknak hatékony segítséget nyújtanak, és mérséklik a természeti csapás következményeit.

-MTI-


Jelenleg nincsenek információk arról, hogy lennének román áldozatai a görögországi futótűznek - írja a külügyminisztérium szerda esti közleményében, amely szerint az athéni román diplomáciai képviselet figyelemmel kíséri a helyzet alakulását. A nagykövetség felkészült arra, hogy konzuli segítsége...

Döbbenet és szomorúság – a görög katasztrófa magyar szemmel
Athén, Miskolc - Egész Görögország megdöbbent a pusztításon, melyet a hétfőn fellobbant erdőtüzek okoztak, a lakosság egy emberként próbál segíteni a rászorulókon – így látja a katasztrófát Fazekas Ildikó idegenvezető, aki Athénban élte át az elmúlt napokat. Több mint egy évtizede nem pusztított ...

Budapest - Nem lesz komoly hatása a turizmusra a görög erdőtűznek, hiszen az ország kiterjedt tengerparttal, illetve szigetvilággal rendelkezik, ahol a vendégek zavartalanul pihenhetnek - mondta Szidiropulosz Archimedesz Görögország-szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Nyolcvanegyr...

Hatalmas erdőtűz pusztít Görögországban: rengeteg a halálos áldozat
Kedd délutánra már legkevesebb 74-re emelkedett a hétfő óta tartó görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma, közülük a legfiatalabb egy hat hónapos csecsemő. A sérültek száma 187, közülük 23 gyermek – adta hírül a görög tűzoltóság. Több mint egy évtizede nem pusztított a mostanihoz hasonl...

Románia két repülőből és húsz katonából álló segítséget küldött szerdán az erdőtüzek által sújtott Görögországnak - jelentette be szerdán Mihai Fifor román védelmi minisztérium. A tárcavezető elmondta, hogy a repülők szerda délelőtt indultak útnak. Az egyik repülőgép C-27 J Spartan típusú, amely ...

Budapest - Áder János államfő táviratban fejezte részvétét Prokopisz Pavlopulosz görög köztársasági elnöknek az erdőtüzek miatt. Az MTI-hez szerdán eljuttatott táviratban a magyar államfő azt írta: mély megrendüléssel értesült az Attika térségét sújtó természeti katasztrófáról, amely már csaknem ...

Budapest - A magyar konzuli szolgálat folyamatos kapcsolatban áll a görög hatóságokkal, legutóbbi tájékoztatásuk szerint a tűzvésznek nincs magyar érintettje - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI-vel. A közleményben azt írták: a tárca megrendüléssel értesült a Görögor...