Kovácsvágás: a több elkövető sem kizárt

Miskolc – Mint írtuk, megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a kovácsvágási emberölés ügyében hozott elsőfokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla és új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket, amely a vádlottat korábban 18 év fegyházra ítélte.

Hiányos tényállás

Az ítélőtábla szerint az elsőfokú eljárásban nem sikerült a tényállást teljes körűen feltárni, a genetikai szakértői vélemény szerint további számos kérdés merül fel az elkövetéssel kapcsolatban, és az sem kizárt, hogy több elkövetője van a bűncselekménynek. Az új elsőfokú eljárást a Miskolci Törvényszék egy másik büntető­tanácsa folytatja le, az első tárgyalást a napokban meg is tartották. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2011 januárjában a vádlott ittasan – és nem kizárható, hogy füves cigaretta hatása alatt is – bemászott a 81 éves özvegy K. D.-né kovácsvágási lakásába. Bántalmazta a nőt, az arcát ököllel ütötte, majd megragadta a nyakát és nagy erővel úgy hátrafeszítette, hogy az asszony két nyakcsigolyája eltört.

Hosszan szenvedett

Az idős nő a bántalmazás következtében mozgásképtelenné vált. Az elkövető kesztyűvel értékek után kutatva feldúlta a lakást, elvitt 250 ezer forintot, valamint három-négy üveg aszúbort, majd hazament és lefeküdt aludni. Az idős nő hosszú haláltusa után a helyszínen meghalt. Holttestét másnap a szociális gondozó találta meg, aki értesítette a rendőrséget.

ÉM-SZB


Új eljárást rendeltek el a kovácsvágási emberölés ügyében

Debrecen – Megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a kovácsvágási emberölés ügyében hozott elsőfokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla hétfőn, és új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket, amely a vádlottat korábban 18 év fegyházra ítélte – tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t. tovább »

Már nem félnek a kovácsvágásiak

Kovácsvágás – Három évvel a tragédia után kezdenek megnyugodni a kedélyek. tovább »

Fia vértócsában fekve talált rá édesanyjára Kovácsvágáson

Miskolc – A vád szerint pénzéért verte agyon az idős asszonyt a vádlott. tovább »

Halála előtt órákig szenvedett az idős asszony

Miskolc – Vádat emelt a főügyészség a a kovácsvágási emberölés gyanúsítottja ellen. tovább »




Sporthírek