Kovács Zoltán: az új vezetőedzővel is a bajnoki cím a cél

Akt.:
Budapest – A kedden szerződtetett új vezetőedzővel, Marko Nikoliccsal is a bajnoki cím a cél a legutóbb második Videoton FC labdarúgócsapatánál.

Kovács Zoltán sportigazgató csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta, nagy csalódásként élték meg, hogy május végén csak ezüstérmet nyertek az NB I-ben.

“Eggyel több az ezüstérem, mint kellene, illetve mondhatjuk úgy is, hogy eggyel kevesebb, mert akkor a Magyar Kupa-döntőben is részt vehettünk volna” – utalt arra, hogy a legjobb 32 között a harmadosztályú Budafok búcsúztatta a fehérváriakat az MK-ban.

Nikolic kiválasztásáról a sportigazgató közölte, szükség volt a frissítésre, ugyanakkor hasonló játékfelfogású, futballfilozófiájú trénert akartak, mint a pénteken távozott norvég Henning Berg.

Emellett pozitívumként kiemelte, hogy a Partizannal legutóbb szerb bajnok és kupagyőztes tréner előrelépésként élte meg a váltást.

Ami a célokat illeti, Kovács Zoltán mindenekelőtt a bajnoki címet jelölte meg a következő szezonra. A nemzetközi porondról megemlítette, izgatottan várják az Európa Kupa-selejtező június 19-i sorsolását, és remélik, hogy – a felkészülés részeként – magabiztosan túllépnek az első fordulón.

– MTI –








hirdet�s