Sport

2015.07.03. 14:56

Nem a Vasút pályára, Kövesdre készül a DVTK

Miskolc - 1000 és 4200 forint között lehet jegyet váltani a DVTK őszi NB I-es labdarúgó bajnokijaira.

Miskolc - 1000 és 4200 forint között lehet jegyet váltani a DVTK őszi NB I-es labdarúgó bajnokijaira.Az idén résen voltak a Diósgyőri VTK munkatársai, és a tavalyival ellentétben – amikor a Diósgyőri stadionrekonstrukció kezdésének „lebegtetése” miatt nem adtak ki az évad előtt őszi bérletet, csak menet közben, amikor 2014 augusztusában észlelték, hogy mégsem lesz start az építkezésben – most a bajnoki szezon előtt közzétették az őszi szezonra érvényes bérlet- és jegyáraikat.

A DVTK tájékoztatása szerint – a diósgyőri stadion építéséért felelős Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft.-től kapott információik alapján – télen elindul az Andrássy úton a stadionrekonstrukció, és ennek jegyében az utolsó két hazai mérkőzést (17. forduló, november 28.: Diósgyőr – Paks, 19. forduló, december 13.: Diósgyőr – Békéscsaba) nem lehet majd Diósgyőrben megrendezni, és mivel az MVSC pálya felújítása a tervek szerint 2016. március 1-ig készül el, így ezeket a meccseket valószínűleg Mezőkövesden tudják le a piros-fehérek. A Vasút pálya esetleges márciusi átadása azt is jelenti, hogy a tavaszi első hazai meccsét sem Miskolcon játssza a DVTK, mert a 21. fordulóban a Diósgyőr – Honvéd bajnokit 2015. február 20-ra írták. (Vagyis ez alapján 2015 tavaszán csupán öt meccsnek adhat majd otthont a Kubik, a Videoton, a Haladás, a Puskás, a Honvéd és a Paks ven­dégjátékát élvezhetik azok, akik beférnek – a DVTK tájékoztatása szerint azok élveznek prioritást ezen a téren, akik bérletet váltanak a mostani szezonra, illetve bérletük volt 2014/15 tavaszára).

A jegy- és bérletárakról

A jegyárak a tavaszihoz képest nem változtak (bár néhány szektor besorolása módosult: a napos oldalon a legdrágább kategória további teret nyert, ezzel szemben a tribün középső szektorainak száma a csúcsárról eggyel lejjebb csúszott). A 14 év alatt és 65 év fölötti szurkolók továbbra is regisztrációs jeggyel tekinthetik meg a kijelölt állóhelyi szektorokból a mérkőzéseket. A DVTK utánpótláskorú játékosai, az Ovifoci, valamint a Sulifoci programban részt vevő fiatalok regisztrációs jegye mellé egy hozzátartozó kedvezményes állóhelyi jegyet vásárolhat 500 forintért.

A bérletet vásárlók közül azok járnak a legjobban, akik rendelkeznek DVTK Klubkártyával, ugyanis ők két B kategóriás mérkőzés árát spórolják meg, valamint az Aluinvent-DVTK csapatának női kosárlabda-mérkőzéseire az idén ősszel 50%-os kedvezménnyel vehetnek bérletet.

A bérletárusítás csütörtökön megkezdődött, a jövő szombatig a régi bérletesek vásárolhatnak újból a megszokott helyükre, illetve a szabad helyekre ez idő alatt is lehet bérletet venni, sőt még pár nappal tovább is, hiszen ennek a vására július 15-ig tart. Az első hazai bajnoki két hét múlva lesz, a Diósgyőr – Vasas meccsre jegyeket július 16-tól lehet beszerezni. Mindezt a miskolci Szinvaparkban található DVTK ajándékboltban, ahol hétfőtől péntekig 12.00 és 18.00, szombaton 10.00 és 16.00 között várják a drukkereket.

A kategorizálásról

A DVTK a bajnoki ellenfeleit kategóriákba sorolta, és ez alapján lehet tudni, hogy melyik csapat meccsét mennyiért lehet megnézni. A „legdrágábbak” a Videoton, a Debrecen, az Újpest és a Ferencváros csapatai, ők kerültek az A-ba, ami azt jelenti, hogy a tavaszi besoroláshoz képest eggyel előrébb lépett az időközben bajnoki címet szerzett Videoton. Ugyancsak előrelépett a Paks a C-ből a B-be, és némi meglepetésre a két újonc, a Vasas és a Békéscsaba egyből a B kategóriába robbant be, ahol az MTK megőrizte korábbi helyét. C-s lett a Haladás és a Puskás, a Honvéd „értékéről” egyelőre nem tudni semmit, mert velük nem játszik a DVTK az ősszel hazai bajnokit. Újdonság a tavaszhoz képest, hogy a D kategória (amelybe tavasszal egyedül a Pápa volt besorolva) eltörlésre került.


DVTK-jegy- és bérletárak a 2015/16-os szezonra

Jegyárak elővételben (meccs napján)

A kategóriás meccs | B kategóriás meccs | C kategóriás meccs

Állóhely: 1400 (1600) 1200 (1400) 1000 (1200)

3. kategóriájú ülőhely: 2500 (3000) 2200 (2600) 1900 (2300)

2. kategóriájú ülőhely: 3000 (3600) 2500 (3000) 2100 (2500)

1. kategóriájú ülőhely: 3500 (4200) 2900 (3500) 2500 (3000)

Vendégjegy: 1400 (1600) 1200 (1400) 1000 (1200)

Az árak forintban értendőek, zárójelben a meccs napján vásárolt biléták árai szerepelnek.


Bérletárak (klubkártya nélkül), 10 bajnoki mérkőzésre

Állóhely: 10.000 (11.200)

3. kategóriájú ülőhely: 18.200 (20.400)

2. kategóriájú ülőhely: 21.200 (26.200)

1. kategóriájú ülőhely: 24.800 (27.700)

Az árak forintban értendőek, zárójelben a klubkártya nélkül vásárolt bérletek árai szerepelnek.


Mérkőzés, ellenfél kategóriák

A kategória: Videoton, Debrecen, Újpest, Ferencváros.

B kategória: Vasas, MTK, Békéscsaba, Paks.

C kategória: Haladás, Puskás.


A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvános sorsoláson készítette el az OTP Bank Liga 2015-2016-os új évadának menetrendjét. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!