Kötöttfogású elit-randevú az Egyetemen

Akt.:
Deák Bárdos Mihály (elöl jobbról) indulásától, indításától eltekint klubja
Deák Bárdos Mihály (elöl jobbról) indulásától, indításától eltekint klubja - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Birkózó Szövetség október 13-án, szombaton, 10 órától a Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezi meg Magyarország 2012. évi felnőtt, egyéni, kötöttfogású országos bajnokságát.

Az elmúlt években Miskolcon, illetve a megyében megrendezett sikeres versenyeinknek köszönhetjük, hogy a sportágban legmagasabban jegyzett egyéni, felnőtt kötöttfogású ob rendezési jogát idén mi kaptuk meg – mondta Rónai Kálmán, a B.-A.-Z. Megyei Birkózó Szövetség elnöke, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja.- A londoni olimpia után – akár már hétvégén Miskolcon is – több súlycsoportban nagy váltásra, illetve a váltást elkerülendő rivalizálásra lehet számítani a válogatott aspiránsok között, ami egyik garanciája lehet a nívós küzdelmeknek. Szokásunkhoz híven ezúttal sem kérünk nevezési díjat a nálunk szőnyegre lépő versenyzőktől és az is természetes, hogy a sportbarátok belépőjegy váltása nélkül tekinthetik meg a két szőnyegen lebonyolítandó bajnokságot. Az esemény fővédnökségét dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár és Szabó Bence, a MOB igazgatója vállalta el, míg a védnöki tisztet Demeter Ervin, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal vezetője, Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Dr. Mengyi Roland, a B.-A.-Z. Megyei közgyűlés elnöke tölti be. Rajtuk kívül főtámogatóinknak, Sárossy Ferencnek (Megyaszó-MAG Kft.) és Nagy Lászlónak (DUKTIL Kft.) is kijár a köszönet, csakúgy, mint a további szponzoroknak.

Deák Bárdos nélkül

Megyénk legnagyobb és legeredményesebb egyesületéből, a Diósgyőri Birkózó Clubból (DBC) előreláthatón 9-11 sportoló lép szőnyegre a hétvégi miskolci viadalon.
Nehézsúlyú kiválóságunktól, az Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes, négyszeres olimpikon Deák Bárdos Mihálytól London után nem várhattuk el, hogy újabb fogyasztásnak tegye ki magát, így az ő indulásától ezúttal eltekintünk – hangsúlyozta Repka Attila, a DBC elnöke, Barcelona olimpiai bajnoka. – Tesszük mindezt azért, hogy Misi nyugodtan készülhessen tovább a jövő évi, világbajnokságot is tartalmazó szezonra, melyet még bevállalt a DBC versenyzőjeként. Mivel az ötkarikás játékok után rendkívül nehéz megjósolni, hogy ki, melyik súlycsoportban indul az ob-n, így az esélyeket sem lehet igazán latolgatni. A bizonyításra vágyó Juhász Bence, Kaponyás Gergő (50 kg), Kiss Bence (66 kg), Daher Michel, Ferenc Ádám (74 kg), Wittchen Zoltán (84 kg), Bacsó Alex és Pászti Tamás (120 kg) mellett elképzelhető, hogy hazai pályán még néhány fiatalnak is lehetőséget biztosítunk a rutinszerzésre.  

-SZIS-

 Tények

Az esemény fővédnökségét dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár és Szabó Bence, a MOB igazgatója vállalta el, míg a védnöki tisztet Demeter Ervin, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal vezetője, Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Dr. Mengyi Roland, a B.-A.-Z. Megyei közgyűlés elnöke tölti be. Rajtuk kívül főtámogatóinknak, Sárossy Ferencnek (Megyaszó-MAG Kft.) és Nagy Lászlónak (DUKTIL Kft.) is kijár a köszönet, csakúgy, mint a további szponzoroknak. 








hirdet�s