Kötelező kerékpáros mellény? Na, még mit nem!

Kerékpáros felvonuláson. Kötelező lehet a fényvisszaverő mellény?
Kerékpáros felvonuláson. Kötelező lehet a fényvisszaverő mellény?
Borsod-Abaúj-Zemplén – Időről időre felbukkannak különböző tervezett KRESZ-változások. Most kaptunk egyet.

Legutóbb egy olyan linket kapott e-mailben munkatársunk, amelyben egy blog a 2017-es változások kerékpárosokat érintő részét boncolgatja. (Hangsúlyozzuk: nincs elfogadva – szerk.) A blog szerint elképzelhető, hogy kötelező lesz a 14. életévét be nem töltött kerékpárosok számára a fejvédő használata. Ezzel szerintük „nem is kell vitatkozni, jó ötlet, nyugaton is ez a trend terjed, ráadásul magasabb életkort húznak meg határként”.

Ugyanakkor kötelező lesz kül- és belterületen is a kerékpárosoknak a fényvisszaverő mellény használata, ráadásul nappal is, mindig, mindenhol.

Nem örülne neki

Csohány Csaba hosszú ideje kerékpárral közlekedik a miskolci Búza téren található munkahelyére a szomszédos Szirmabesenyőről vagy éppen a Szentpéteri kapuból. Szereti ezt az egyszerű, környezetkímélő, ráadásul olcsó közlekedési formát.

– Nem örülnék neki, nem szimpi a sárga mellény – fogalmazott kollégánknak a fényvisszaverő mellény állandó használatáról. – Nem a színével van bajom, ám nem szeretném felvenni. Persze, nyilván hasznos, mert rikít az emberen, de nyáron meleg, és télen is nyűg felvenni.

Csaba úgy vélte: az a baj, hogy sok helyen nem biztonságosak a meglévő kerékpár­utak, biztonságosabb körülmények között szerinte még többen kerékpároznának.

– Tizennégy év alatt a fejvédő kötelező tételével egyet tudok érteni, mondom ezt annak ellenére, hogy én nem hordok fejvédőt – tette hozzá.

– Teljes butaság már a tervezet is! – ezt már Lukács Róbert Diósgyőrben élő művésztanár jelentette ki, aki, ha teheti, bringára pattan, és az Avason található „középiskolája” felé veszi az irányt, de szabadidejében a Bükköt is előszeretettel járja. – Kerékpárutakat kellene építeni, nem sárga mellényeket akasztgatni az emberekre. Ráadásul az úgynevezett speciális kerékpáros technikai ruházat sem működik, ha nejlonmellényeket veszünk fel. Én biztos, hogy nem venném magamra.

Viszont a 14 év alattiak kötelező fejvédő viselését üdvözölné a „tanár úr”.

– Mindig hordok sisakot, és a kisfiamat sem engedem bringára ülni sisak nélkül – jelentette ki határozottan. –Még a ház előtt sem!

Remélem, csak vicc

Ferenci Dávidot a miskolci belvárosban szólítottuk meg és vetettük fel neki a tervezetet.

– Csak azt nem értem, hogy miért gondolok arra, hogy valakinek mellénygyára van… – válaszolta. – Remélem, ez valami rossz vicc, és nem lesz belőle semmi. Jó lenne, ha egyszer végre Koppenhága vagy Amszterdam polgármesterét meghívná valaki Miskolcra, és a holland vagy a dán városvezető elmagyarázná, hogy amink van, abból mit lehetne csinálni. Merthogy szerintem nem a mellény a jó út.

– Juhász-Léhi István –


Eközben Szlovákiában

  • A fényvisszaverő mellény használata északi szomszédunknál csak rossz látási viszonyok közt kötelező külterületen. (Magyarországon is.)
  • Belterületen elegendőek a kiegészítő kellékek, így például a karszalag is, rossz látási viszonyok közt.
  • A védősisak használata külterületen kötelező a felnőtteknek is.
  • A 15 év alattiak számára belterületen is kötelező a sisak.



Sporthírek






hirdetés