Koszovó: Szerbia a felügyelt autonómia mellett

Szerbia a felügyelt autonómiát tartja megfelelő megoldásnak Koszovó státusa tekintetében – közölték Belgrádban az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldöttségével. Közben a koszovói határon tízezer, a tartományból elmenekült szerb tiltakozott, mert állításuk szerint visszatérésüket ellehetetlenítik az albánok.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldöttsége csütörtökön Belgrádban, pénteken pedig Pristinában tárgyal a helyi vezetőkkel. A küldöttség látogatását Oroszország indítványára szervezték meg. Az oroszok úgy látták jónak, ha a BT állandó tagállamai a helyszínen is megismerkednek a helyzettel, mielőtt szavaznak Martti Ahtisaari rendezési javaslatáról.

A küldöttség külön találkozott Borisz Tadics elnökkel és Vojiszlav Kostunica kormányfővel. A küldötteket amellett, hogy Szerbia mit javasol Ahtisaari terve helyett, az is érdekelte, hogyan reagálna Belgrád, ha Koszovó függetlenné válna.

A szerb kormányfő tanácsadója igen elégedetten nyilatkozott a találkozó után, ami arra enged következtetni, hogy a megbeszélés nem rutinjellegű volt. Kostunica felvázolta, mit ért a felügyelt függetlenség fogalma alatt. Mint elmondta, a szerb szuverenitás a külpolitikára, a védelemre, a határok ellenőrzésére, a pénzügyi politikára és az emberi jogok védelmére terjedne ki. A védelem kapcsán a kormányfő elmondta, a tartományt demilitarizálnák, kizárólag külföldi katonák állomásoznának ott.

Johan Verbeke, a küldöttség vezetője a megbeszélések után elmondta, meggyőződtek róla, hogy a szerb vezetők készek megoldást találni a koszovói problémára. A szerb rendezési javaslat kapcsán elmondta, hogy az Ahtisaari által beterjesztett rendezési terv nem tekinthető véglegesnek, ez csupán egy javaslat.

Időközben a Szerbia és Koszovó közötti adminisztratív határon mintegy tízezer, a tartományból elmenekült szerb tiltakozott. Ők arra kívánták felhívni a nemzetközi küldöttség figyelmét, hogy visszatérésüket ellehetetlenítik az albánok. Emellett azt szerették volna, ha a nemzetközi küldöttség őket is meglátogatja. Ez a kérésük azonban nem teljesült, mint Verbeke elmondta, a küldöttség “logisztikai gondok és időzavar miatt” nem látogat el a koszovói adminisztratív határra.