Köszönőlevél: Elismerés egy helyi áruház vezetésétől Mezőkövesden

Mezőkövesd – Egy mezőkövesdi szupermarketből történt lopássorozat felderítése kapcsán köszönték meg a rendőrök munkáját.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság 2014. október 28-án rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, aki egy helyi áruházból több mobiltelefont eltulajdonítottak.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók 2015. február 5-én az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki D. Csaba 43 éves helyi lakost és 14 valamint 17 éves társait. A gyanúsítottak egyike elmondta, hogy a kiszemelt készülékeket levették a polcról, majd az áruház egy másik osztályán a telefont védő biztonsági széfert testi erővel összetörték. A telefont ezt követően ruházatukba rejtve ellopták, a törött áruvédelmi eszközt pedig az áruházban elrejtették.

A mezőkövesdi rendőrök a terheltekkel szemben lopás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást.

Az országos üzletlánc mezőkövesdi áruházának igazgatósága levélben fejezte ki köszönetét a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársainak.

… áruház vezetősége ezúton szeretné megköszönni és hálás köszönetét kifejezni mindazoknak a rendőrségi nyomozóknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy fény derült a telefon eltulajdonítások hátterére.

Külön szeretnénk megköszönni Tóth Zsolt és Tóth Krisztián nyomozók támogató tevékenységét, akik munkájukkal ismét komoly segítséget nyújtottak a … áruház biztonsági csapatának.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdet�s