Friss hírek

2009.07.02. 08:58

Ma védőbeszédek a tokaji pénzszállító rablás ügyében

<p>A védői perbeszédekkel folytatódik csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon a tokaji pénzszállító rablás vádlottjainak büntetőpere. A nyolc vádlott közül négyen előzetesben vannak, őket előre kitervelt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak. További négy embernek pedig bűnpártolás miatt kell felelnie.</p>

A pénzszállító autót 2007. március végén támadták meg Tokaj közelében. Az autót kísérő egyik biztonsági őrt brutálisan meggyilkolták. A nyomozás kiderítette, hogy a másik biztonsági őr, akire megkötözve találtak rá, szintén részt vett a bűncselekmény elkövetésében. A rablók több mint 166 millió forintot zsákmányoltak. Két - a rablásban részt vett - férfi szüleit bűnpártolással vádolják, mert a vádirat szerint a rabolt pénzből egy tanyát vásároltak Kiskunhalas mellett, ahol végül a rendőrség rajtaütött a társaságon.

Az ügyész a perbeszédben - még június elején - az első és harmadrendű vádlottra életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását, és azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy legkorábban harminc év múlva bocsáthatók feltételesen szabadlábra. A másodrendű vádlott esetében - tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetésekor még nem volt húszéves - fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, a lehető legmagasabb tartamban. A negyed-, ötöd-, hatod, heted-, és nyolcadrendű vádlottaknak börtönbüntetést javasolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!