KOSÁRLABDA – Megvonta a támogatást a miskolci önkormányzat a női kosárcsapattól

Elveszítette Miskolc önkormányzatának támogatását a Diósgyőri KSK-Miskolc NB I/A-s kosárlabdacsapatát működtető DKSK Sport Marketing Kft. A döntés értelmében nem kapja meg a csapat az idei évre ígért 20 millió forintos támogatási összeg felét. Tíz millió forintot már korábban átutaltak a cégnek, a maradék 10 millió forintot elkülönítik, és a városi költségvetés félévi felülcizsgálatakor döntenek majd a sorsáról.

Február elején jutott az önkormányzat tudomására, hogy az APEH inkasszóval terhelte meg a klubot üzemeltető kft. számláit, tájékoztatta a Független Hírügynökséget Bartha György az önkormányzat sporttanácsnoka. A DKSK SM Kft. adótartozása miatt indult végrehajtási eljárás. Kiderült, hogy a cég erről nem értesítette az önkormányzatot, amellyel megszegte az önkormányzat és a közte fennálló szerződést. Ezért döntött úgy a testület, hogy nem hajlandó közpénzből finanszírozni a klub működését, mondta Bartha György.

A Független Hírügynökség megkereste a cég ügyvezető igazgatóját, egyben a csapat vezetőedzőjét. Tapodi Péter azonban egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Azt közölte, először a tulajdonosokkal kell tárgyalnia, nekik kell arról dönteni, hogyan tudják tovább működtetni a klubot. “Nagy érvágás, de amíg nem születik döntés, dolgozunk tovább”, mondta a vezető edző.








hirdet�s