Korszakváltás a hulladékkezelésben

Akt.:
Prof. Dr. Csőke Barnabás professzor emeritus
Prof. Dr. Csőke Barnabás professzor emeritus - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A hulladékezelés időszerű kérdéseiról beszélgettünk Prof. Dr. Csőke Barnabás professzor emeritussal a Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet munkatársával és Dr. Madarász Tamás intézetigazgató, egyetemi docenssel a Környezetgazdálkodási Intézet vezetőjével a Miskolci Egyetemen.

Nem először kényszerül az emberiség arra, hogy alapvetően változtassa meg a hulladékkezelés módját – idézi fel Prof. Dr. Csőke Barnabás. Az első nagy lépést a 19. század végén tette meg, amikor a hulladékban tenyésző rágcsálók közvetítésével kitört, a lakosságot megtizedelő pestis és kolera járványok hatására számos nagyobb városban (elsőként Párizsban 1843) megkezdődött a hulladék szervezett begyűjtése és elszállítása a városokból a lerakóba. A 1890-es években megépültek meg az első háztartási hulladék égetőművek Londonban, Hamburgban és New Yorkban, és a 1989-ben New Yorkban már a hasznosítható anyagok kinyerésére kézi válogatómű üzemelt. Hazánkban 1895-ben kezdődött el Budapesten háztartási hulladék szervezett begyűjtése, és szalagon történő válogatása, a maradék lerakóba való elhelyezése.

A mai korszakváltás

A 21. századi ember másként él és másként fogyaszt. Több és „jobb” élelmiszert fogyasztunk, amelyeket korszerű csomagolóanyagokban juttatnak el hozzánk – esetenként a világ más tájairól. Mind az elhasznált csomagolóanyagaink, az egyszerű és high-tech eszközeink, lakásunk szerkezeti anyagai hatalmas értéket képviselnek, de még az élelmiszer maradék anyagaink is biológiai szempontból tartalmasabbak, mint korábban bármikor. Mindezeket nem szabad hulladéklerakókba vinni, ahhoz túl értékesek. Gondoljunk a számítógépeinkben lévő szerkezeti anyagokra, rézre, alumíniumra, arany, ezüst, platina, palládium nemesfémekre, indium, nióbium, cérium, neodímium ritka és ritkaföldfémekre (ezek többségében Európa számára nélkülözhetetlen, un. kritikus elemek, „hiánynyersanyagok”), vagy akár a papír, műanyag és fém csomagolóanyaginkra. A hulladékanyagban rejlő értéket az Unió döntéshozói és a hazai döntéshozók is felismerték. Ma tehát a hulladékban lévő szerkezeti anyagok másodnyersanyagokként való maximális kinyerése, és a gazdasági életbe való visszaforgatása, újrahasznosítása, az ezen túl megmaradó résznek pedig a termikus hasznosítása az előttünk álló feladat. E célból tűzte zászlóra az EU az „körfolyamatos hulladékanyag-gazdálkodás” és a „zéró lerakás” programokat, amit a kritikus nyersanyagok európai termelését ösztönző program egészít ki.

Technikai feltételek

A Miskolci Egyetem kutatói elismert és meghatározó szerepet játszanak évtizedek óta a hulladékgazdálkodás technológiai fejlesztéseiben. Éppen a megváltozott hulladék-összetétel tette lehetővé, hogy a modern, gyakran a legújabb természettudományos eredmények alapján kialakított eszközökkel működjenek a mai hulladékból másodnyersanyagokat, energia hordozókat előállító üzemek. A legkülönbözőbb hagyományos és korszerű eljárásokat alkalmazzuk a hulladékok szétválogatásához szükséges aprító és azonosító eljárásokként. És az eszköztár az innováció segítségével folyamatosan bűvöl. Jelenleg már röntgensugarakat, infravörös spektroszkópiát és lézeres optikai felismerést használunk az aprított eszközökből, tárgyakból kiszabaduló szerkezeti anyagok precíz megkülönböztetésére és automatizált, emberi kéz érintési nélküli elválasztása céljából (fémeket egymástól, műanyagokat ill. papírt egymástól). A technológiát persze ma is a hagyományos mágneses és elektromos szeparátorok teszik teljessé – teszi ahozzá a professzor.

A lerakók helyzete

A maradék anyagok lerakására ma is szükség van. Mára a korszerű, például megfelelő aljzatszigetelő rendszerrel ellátott lerakók kialakításán túl fontos a lerakók rendezett lezárása, rekultiválása, megfelelő utógondozása – híhja fel a figyelmet Dr. Madarász Tamás. Ma általánosan alkalmazott eljárás a depóniagáz hasznosítása, de új elemként jelenik meg a depóniában termelt hő hőszivattyús kinyerésének lehetősége is. De itt is új utakra lépünk: megkezdődött a régi lerakók megnyitása újra feldolgozása és belőlük az értékes anyagok kinyerése, amire városi bányászatként („urban mining”) utal a szakmai zsargon. Az újrafeldolgozás és egészen lenyűgöző újszerű lezárási technológiák alkalmazása után az egykori lerakók már elenyésző kockázatot képviselnek, és kevesebb utógondozás igényelnek, sőt a másodlerakók területe ismét használatba vehető.

A Miskolci Egyetem képzései

A Miskolci Egyetem a Veszprémi Egyetemmel elsőkként vezette be a Környezetmérnök-képzést, és a két egyetem a kétszintű (BSc/MSc) bolognai képzésre való áttéréskor is vezető szerepet játszott az új képzés kialakításában. Két tényező azonban mindig is megkülönböztette az miskolci környezetmérnöki képzést a többi egyetemétől. Egyik oldalról erős műszaki földtudományi, másik oldalról pedig modern eljárástechnikai-gépészeti tartalom, amelyek a környezet védelméhez, valamint a korszerű gépek és technológiák kifejlesztéséhez, üzemek tervezéshez és létesítéséhez biztosítanak mérnöki tudományos ismeretet. Ezt segíti, az országban a Miskolci Egyetemen és a Műszaki Földtudományi Karon a nagynevű „öregek” által kinevelt fiatal, felkészült, dinamikus oktatói-kutatói gárda és egy egyedülálló laboratóriumi gép és műszerpark is. A korszerű műszaki kutatás-fejlesztésnek mindkettő elengedhetetlen feltétele – foglalja össze az intézetigazgató.

ÉM-PGY