Korrupt afgán katonák, és nem a tálibok rabolták el a japán újságírót

Az afgán kormányhoz közel álló fegyveresek, és nem tálibok rabolták el a japán újságírót, akit a hétvégén, öt hónapnyi fogság után engedtek szabadon Afganisztánban.

Erről a szombaton elengedett Cuneoka Kuozuke számolt be hétfőn, egy internetes bejegyzésben.

A rablók nem tálibok voltak, hanem korrupt afgán katonák – írta a 41 éves szabadúszó újságíró a Twitter mikrobolg oldalon. Elmondása szerint elrablói csak eljátszották, hogy tálibok lennének, így próbálták zsarolni a japán kormányt. Cuneoka szerint az afgán hatóságok ezt azért nem hozták nyilvánosságra, mert a csoport vezetője nagyon közel áll az afgán kormányhoz.

Az újságíró már Afganisztán határain kívülről írt egyik bejegyzésében azt írta: biztos volt benne, hogy meg fogják ölni, azért, hogy biztosítsák hallgatását. A szombaton szabadon engedett Cuneoka hétfőn megérkezett Japánba. Vasárnap a kabuli japán nagykövetség védelme alatt állt.

A több háborús övezetet is megjárt újságíró márciusban tűnt el, miután egy, a tálibok ellenőrzése alatt álló területre utazott Afganisztán északi részén. Afgán tisztségviselők akkor azt mondták, hogy a férfi tálib elrablói bebörtönzött társaik szabadon engedését követelték, valamint váltságdíjat.

A japán kormányszóvivő hétfőn tagadta, hogy a japán kormány váltságdíjat fizetett volna az újságíró szabadon engedéséért, de részleteket már nem árult el kiszabadulásáról. A japán sajtóban olyan hírek jelentek meg, amelyek több százezer dolláros váltságdíjról tettek említést.
– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s