Helyi közélet

2010.02.11. 10:05

Két bank adna hitelt a Miskolci Fűtőműre

<p>Miskolc - Lezárult a Miskolci Fűtőmű megvásárlásához szükséges 15 milliárd forint hitelként való felvételéhez indított közbeszerzési eljárás első szakasza.</p>

A Miskolc Holding Zrt. tájékoztatása szerint két bank jelezte részvételi szándékát az eljárásban. A részvételi szakaszban a jelentkezők még nem tesznek ajánlatot, csupán jelzik részvételi szándékukat, illetve a beadott dokumentumok alapján az alkalmasságukat vizsgálja meg a holding.


Az eljárásról a miskolci közgyűlés novemberi ülésén zárt ajtók mögött döntött. A lehető legjobb ajánlatot szeretné a város kiválasztani, ezt a célt szolgálja a kiadott közbeszerzési ajánlati részvételi felhívás, nyilatkozta lapunknak január elején a Miskolc Holding Zrt.
Egy éven át harcolt Miskolc a Miskolci Fűtőerőműért, amely – a városvezetés és a képviselők szerint – a várost illeti meg, mivel élni kívánt elővásárlási jogával.

A harcban a Magyar Villamos Művek volt az ellenfél, de bevonták Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt is, mint az állami tulajdon legfőbb gazdáját. Kormánypárti és ellenzéki képviselők egyöntetűen azon voltak, hogy Miskolcé legyen az erőmű. Tavaly ősszel azután az MVM által „kijelölt” vevő, az ELMIB Zrt. elállt vásárlási szándékától, és Miskolc megkötötte a szerződést a vásárlásra.


Számítások szerint a pesszimista forgatókönyv is az, hogy 2016 körülre kitermeli a vételárát az erőmű.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában