Környezetvédők: az atomenergiának nincs helye az energiastratégiában

Környezetvédők: az atomenergiának nincs helye az energiastratégiában
Budapest  (MTI) – A kormány úgy dolgozza át Magyarország energiastratégiáját, hogy az ország energetikai jövőképe az energiafelhasználás csökkentésén alapuljon, s ne kapjon benne szerepet az atomenergia – erre szólítja fel a kormányt a Greenpeace Magyarország és a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ).

A két zöld szervezet keddi, az MTI-hez is eljuttatott közleményében idézi az Ipsos hétfőn megjelent nemzetközi felmérésének eredményeit, amely szerint világszerte erősen visszaesett az atomenergia támogatottsága. A közvélemény-kutatási adatok szerint a magyar lakosság 84 százaléka atomenergia nélkül képzeli el az ország jövőjét – olvasható a közleményben.

Az eredményekre hivatkozva a környezetvédő szervezetek hangsúlyozzák: Magyarországon a lakosság 59 százaléka ellenzi az atomenergiát (30 százalék inkább ellenzi, 29 százalék erősen ellenzi, mindössze 12 százalék támogatja erősen, 29 százalék inkább támogatja). Arra a kérdésre, hogy folytassák a jövőben is atomerőművek építését, vagy állítsák le, a megkérdezett magyarok 62 százalék mondta azt, hogy ellenzi új atomerőművek építését.

Arra a kérdésre, hogy az elektromos áram termelése szempontjából hosszú távon életképes opciónak tekinti-e az atomenergiát, vagy úgy véli, hogy a jövőbeni energiatermelés ezen formája korlátos, és hamarosan idejétmúlt lesz, a magyarok 80 százaléka válaszolt úgy, hogy az atomenergia korlátos, hamarosan elavult lesz.

Az energetika jövőképben ne kapjon benne szerepet az atomenergia

Az MTVSZ és a Greenpeace figyelmeztet: a kormány a készülő energiastratégiában további húsz éven át működtetni akarja “a lejáró üzemidejű, elöregedett, számos láthatatlan veszélyt rejtő paksi reaktorokat”, illetve még a jelenleginél is nagyobb szerepet kíván szánni az atomenergiának, újabb atomerőművek építését tervezve. A zöldek szerint a kormány nukleáris tervei elvonnák a forrásokat az energiatakarékossági, energiahatékonysági, valamint a megújuló energiás beruházásoktól, jóllehet Magyarország adottságai és lehetőségei mindhárom területen jelentősek.

Ezért arra kérik a kormányt, hogy Magyarország energetikai jövőképe az energiafelhasználás csökkentésén alapuljon, s ne kapjon benne szerepet az atomenergia. Egyben azt sürgetik, hogy a kormány ezeknek a szempontoknak megfelelően dolgozza át, és csak ezután fogadja el a tervezett energiastratégiát.








hirdet�s