politika

2019.08.08. 12:55

Ismét új kormányzója van Puerto Ricónak

Egy héten belül ő lett Puerto Rico harmadik kormányzója.

Ismét új kormányzója van Puerto Ricónak, miután helyi idő szerint szerdán kora este beiktatták hivatalába Wanda Vázquez Garcedet.

Wanda Vázquez Garced a sziget igazságügyi minisztere volt eddig, s bár korábban kijelentette, hogy nem kíván kormányzó lenni, miután szerdán a legfelsőbb bíróság érvénytelenítette elődjének, Pedro Pierluisinak a pénteki eskütételét, mégis elfogadta a posztot. Ezzel egy héten belül ő lett Puerto Rico harmadik kormányzója.

Beiktatása után az új kormányzó közleményt adott ki, s ebben hangsúlyozta, hogy a szigetnek „nyugalomra és stabilitásra” van szüksége, s várható első intézkedései e célt szolgálják majd.

Percekkel Vázquez Garced beiktatása előtt elődje szintén közleményt adott ki. „Eljött az ideje, hogy összefogjunk Puerto Ricóban, és magunk mögött hagyjuk az ideológiai, pártpolitikai és személyes ambíciókat” – fogalmazott a menesztett kormányzó.

A legfelsőbb bírósági döntés szerdán mondta ki, hogy Pedro Pierluisi pénteken egy alkotmányellenes törvényre hivatkozva vette át a hatalmat, s ezért távoznia kell tisztségéből.

Pierluisi pénteken délután tette le a hivatali esküt, miután a lemondott kormányzó, Riccardo Rosselló őt jelölte ki utódjául. Kinevezését csak a képviselőház szavazta meg, Thomas Rivera Schatz, a szenátus vezetője a legfelsőbb bírósághoz fordult. Érvelése szerint a kormányzó nem vett tudomást arról az alkotmányos előírásról, hogy eskütételéhez a törvényhozás mindkét házának szavazattal igazolt beleegyezése szükséges. A kormányzó ugyanis egy korábbi törvény 2005-ben hozott kiegészítésére hivatkozott, amely lehetővé teszi a képviselőház és a szenátus egyetértése nélküli eskütételt is. A legfelsőbb bíróság azonban úgy döntött: egy törvénykiegészítés nem írja felül az alkotmányt.

Rivera Schatz közleményben üdvözölte Vázquez Garced beiktatását, mint fogalmazott: „az abszolút legitimációval végre igazi békére és stabilitásra lelünk majd”.

Gratulált és együttműködést kínált az új kormányzónak Jennifer González-Colón is, Puerto Rico képviselője a washingtoni kongresszusban.

Elemzők arra számítanak, hogy ismét eluralkodhat a politikai zűrzavar a szigeten.

Puerto Rico az Egyesült Államok társult állama, amelyet kormányzó irányít és amelynek egy szavazati joggal nem rendelkező képviselője is van az amerikai szövetségi kongresszusban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában