„Korngold és Miskolc: miért ne?” – Interjú: Robert Dean Smith amerikai tenorral

Interjú: Robert Dean Smith amerikai tenorral
Interjú: Robert Dean Smith amerikai tenorral - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Berlin, London és München között most Miskolcon vendégszerepel az amerikai tenor.

Az amerikai Robert Dean Smith énekli Paul szerepét Erich W. Korngold: A halott város című operájában, amit ma este 7-től láthat a közönség a miskolci színház nagyszínpadán. A darabot a debreceni Csokonai színházban a világhírű rendező, Vlad Troickij állította színpadra. Ez az előadás vendégszerepel most Miskolcon, a főszereplőt, Pault énekli az amerikai tenor.

Miért döntött, úgy hogy elfogadja a meghívást a miskolci operafesztiválra?

Robert Dean Smith: Korngold volt a hívószó. Amikor meghallottam, azonnal igent mondtam. A miskolci fesztiválról nem hallottam korábban, de ennek nem is volt a döntésnél jelentősége, csak a darabnak, Korngold nevének.

Mi vonzza Korngoldban?

Robert Dean Smith: Nagyon szeretem a zenéjét, és az érdekes történetet, ami egy kicsit Hitchcock-szerű, Hollywood-feeling jellemzi. És az is, hogy a 20-as évek világát tárja elénk, amit szintén nagyon szeretek. Sokat jelent nekem ez a mű. Imádom énekelni.

Milyenek voltak a debreceni próbák?

Robert Dean Smith: Érdekes a rendezői koncepció, hiszen úgy kell dolgoznunk, hogy a zenekar a hátunk mögött, a színpadon van. Egy nagyon nagy zenekarról beszélünk. Nagyon kevés az olyan színház, amely akkora, hogy egy zenekar is elférjen a háttérben. Ez volt az egyetlen dolog, amit előzetesen tudtam az előadásról. Aztán kellemes meglepetés volt, hogy igaz, csak 2-3 napunk volt a próbára, de minden jól ment, Vlad és én nagyjából ugyanúgy gondolkodunk Paul szerepéről.

Hol énekelte korábban Pault?

Robert Dean Smith: Párizsban és Spanyolországban. Kicsit másfélék voltak az előadások, mert nem játszottuk el a teljes művet, itt viszont egy az egyben hallható lesz. Ez nagy kihívás a zenekarnak, nagyon nehéz az énekeseknek, és a színpadképet megalkotóknak is. De remélem, hogy nem lesz nehéz megérteni a hallgatóságnak, és élvezni fogják

Szereti Pault?

Robert Dean Smith: Ez nagyon érdekes. A történetből egyáltalán nem derül ki, hogy hogyan halt meg az első felesége. Soha nem beszéltek róla. Lehet, hogy megölte? Lehet, hogy jött egy másik nő az életébe, és ugye, csak egy maradhat, azaz az egyiknek meg kell halnia.Lehet, hogy az új nő hal meg? Ki tudja? Ez nem derül ki belőle. Ez az, amit szeretek ebben a történetben. A történet maga fantasy, a zene csodálatos. Álom és valóság. Amikor Paul felébred, akkor a halálra gondol, de arra is, hogy tovább kell menni az életünkön. Lehet, hogy így van. Vagy lehet, hogy megöli magát? Paul nagyon érdekes számomra. Az egyik kedvencem szerepem.

Melyek a kedvenc szerepei?

Robert Dean Smith: Főleg Wagner, tőle minden, de sok Verdit is énekeltem. Igazándiból a hármas: Wagner, Verdi és Puccini. És persze Korngold.

Berlinből jött, London, majd München következik, közte Miskolc. Hogyan fért ez bele?

Robert Dean Smith: Ott tartok a karrieremben, hogy ha egy érdekes, különleges feladatot ajánlanak, akkor elvállalhatom. És ezt igazán annak tartottam. Soha sem voltam korábban Miskolcon, és plusz még Korngoldra hívtak, miért ne? Láttam egy kicsit a városból, megyek az éttermekbe, és ez szép. Beszélgetni emberekkel, nézőkkel, új zeneműveket megtanulni, ezek mind fontosak nekem.

Az Egyesült Államokban született, de Svájcban él. Angol az anyanyelve, de ma németül énekel majd. Miért?

Robert Dean Smith: Két dolog: a kultúra és a mentalitás miatt. Az európai kultúrát és mentalitást nagyon szeretem, jobban, mint az amerikait. Persze hazajárok dolgozni és a családomat meglátogatni, de nem akarok ott élni. Európában szeretek élni. A német pedig… Énekelek németül, olaszul és egy kicsit franciául is, szeretem. Szeretek utazni, sokszor jártam már Budapesten is, jövök is vissza novemberben. És most már elmondhatom, Miskolcon is jártam…

Hajdu Mariann