Kormányszóvivő: Változatlan a felsőoktatási keretlétszám, de az arányok változnak

A kormány a következő tanévtől sem változtat a felsőoktatási keretlétszámon – jelentette be szerdán a kormányszóvivő. Budai Bernadett tájékoztatása szerint a 2010/2011-es tanévben is 56 ezer hallgató felsőoktatási tanulmányait támogatja az állam. A szerdai kormányülésen azonban változtattak a támogatott képzési területek arányain.

A kormány szerdai döntése alapján 350 fővel kevesebb bölcsészhallgató tanulmányait támogatják – mondta a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett. A kormányszóvivő hozzátette: 250-nel kevesebb diák kap támogatást a társadalomtudományi szakokon, míg jogi-, illetve pedagógusképzésre jelentkezők közül 100-100-zal kevesebben kapnak állami segítséget. A műszaki képzésre pályázók közül azonban 250-nel többen kapnak támogatást a 2010/2011-es tanévtől. 300-zal emelkedik a gazdasági szakokra jelentkező és államilag támogatott hallgatói létszám. 100-100 fővel nő az orvosi-, illetve az egészségtudományi szakokra jelentkezők támogatott létszáma, míg az agrártudományi képzést választó hallgatók közül a jelenleginél 50-nel többen kapnak támogatást az államtól.

A jövő ősszel induló mesterképzésre a 3 évvel korábban alapképzésre jelentkezettek 35 százalékát lehet felvenni. Ez a 2010 őszén induló szemeszteren 19 ezer 600 hallgatót érint – tette hozzá a kormányszóvivő.








hirdet�s