Körhinta-baleset Tökön – áprilisban ellenőrizték utoljára, akkor rendben volt a "Fifi"

Egy úgynevezett “Fifi” típusú körhinta hibásodott meg vasárnap este a Pest megyei Tökön, nem pedig a polipként vagy UFO-ként ismert játék – mondta a Független Hírügynökségnek hétfőn az ilyen szerkezetek ellenőrzésével foglalkozó ÉMI – TÜV Süd Kft. szórakoztató berendezések osztályának vezetője. Bakó István szerint 4 “Fifi” körhinta tartozik az ellenőrzésük alá, köztük az, amelynek kettétört Tökön a tartószerkezetének egy része. Ezt a körhintát áprilisban ellenőrizték utoljára, és mindent rendben találták, működését engedélyezték.

A Tökön meghibásodott “Fifin” összesen 16 kocsi volt, amelyeket karok tartottak. A kocsikban összesen 32 ember fért el. A több tíz tonnás szerkezetet talpakkal rögzítették a földhöz. Az eddigi hírekkel ellentétben nem valamelyik kar tört el, hanem a tartószerkezet egy része tört ketté. Korábban Kanyog Andrea, a Budaörsi Rendőrkapitányság szóvivője azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy a játéknak rendben voltak a papírjai, és érvényes működési engedélye is volt az üzemeltetőnek.

A vonatkozó minisztériumi rendelet szerint a “Fifi” típusú körhintákat évente ellenőriztetni kell az erre kijelölt szakértőkkel. A vasárnapi baleset miatt ÉMI – TÜV Süd Kft. az összes ilyen körhintát leállíttatta az országban, amely az ellenőrzésük alá tartozik, vagyis szám szerint négyet. Ezeket mérnök közreműködésével vizsgálják át, és ha kell megerősítik a szerkezetüket, csak ezután engedélyezik ismét a működtetésüket – mondta Bakó István.

Az osztályvezető elmondta még, hogy rajtuk kívül a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építőgépek, Anyagmozgatógépek és Üzemi Logisztika Tanszéke végzi vidámparki játékok engedélyeztetését, ellenőrzését. Tudomása szerint az országban összesen hat “Fifi” típusú körhinta van, és ebből 2-t a BME szakemberei ellenőriznek. A Független Hírügynökség kereste az ügyben az egyetem érintett tanszékét, ahonnan délutánra ígértek választ.

Úgy tudni, “Fifi” típusú körhintát évek óta nem gyártanak már itthon, de alkatrészt lehet szerezni hozzá, ha kell. Ilyen szerkezetet egyébként bárki vehet, akinek van pénze rá, de az üzemeltetéshez engedélyt kell szerezni. “Fifi” körhintánál 1999 augusztusában történt utoljára baleset itthon: akkor a Pepsi Szigeten szakadt le egy ilyen szerkezet egy 21 éves fiatalember alatt, akin már nem tudtak segíteni az orvosok. Az indoklás szerint anyagfáradás okozta a szerencsétlenséget.

A Pest megyei Tökön egy sportpályán tartott rendezvényen borult fel vasárnap késő este egy “Fifi”. Összesen 17 ember sérült meg: egy 20 éves nő életveszélyes, három ember súlyos, 13-man könnyebb sérüléseket szenvedtek. A sérültek többsége 12-15 év körüli gyerek. Várhatóan keddre vagy szerdára készítik el a játékkal kapcsolatos első műszaki szakértői jelentést.








hirdet�s