Kórházválasztás szúrt sebbel?

Kórházválasztás szúrt sebbel?
Miskolc – Egy mellkason szúrt férfi szerette volna, ha abban a kórházban látják el, ahol egyébként dolgozik. A megyei kórházban ápolóként dolgozó férfi bűncselekmény áldozata lett: mellkason szúrták egy vasvillával.

Az eset a Kilián városrészben történt, tehát közelebb a Diósgyőri Kórház traumatológiájához, s bár lakhelye szerint is odatartozik, ő azt szerette volna, ha a megyei kórház baleseti sebészetére szállítják. A mentők telefonon egyeztettek az ügyeletet ellátó osztályvezető főorvossal, aki nem tett eleget a kérésnek.
Az esetről tudomást szerzetteket foglalkoztatja: helyesen járt-e el a főorvos: ,,milyen világ az, ahol saját dolgozóját sem fogadja egy kórház?”

Két életveszélyes

Az április 7-én, szombaton történt esetre azonnal emlékezett dr. Kazacsay Ferenc főorvos. Mint mondta, pontosan követte a számára előírt szabályokat. A kórházakra vonatkozó ellátási sorrend: súlyos, életveszélyes sérült, daganatos beteg (ez az ő osztályát nem érinti), területre eső beteg, végül: területen kívüli.

– A betelefonáló mentők (egyébként a telefonos kapcsolatfelvétel is kötelező, elkerülendő a fölösleges utaztatást) nem tartották súlyos, életveszélyesnek a sérülést, de azt sem tudták megállapítani, hogy milyen mély a mellkasi szúrt seb. Egy ilyen típusú sérülésről azonban menet közben is kiderülhet, hogy súlyosabb, mint gondolnánk, ugyanakkor itt nálunk éppen két életveszélyes esetünk körül forgott a világ. Ezért döntöttem így – indokolta dr. Kazacsay Ferenc.

Nem titkolta

Azt is elmondta: súlyos, életveszélyes esetekben a területi illetékesség nem szempont, elvileg bármely kórháznak el kell látnia a beteget. Viszont nem feltétlenül az a beteg érdeke, hogy bekerüljön egy kórházba, ahonnan aztán tovább kell szállítani. Ebben meghatározó lehet, hogy a kiszálló OMSZ-kocsi milyen felszereltségű, van-e rajta orvos. Ha nincs, akkor életveszély esetén a mentőtiszt dönthet úgy, hogy a minél közelebbi intézménybe juttatja a beteget, hogy orvosi ellátást kaphasson.

A főorvos azt sem titkolta: a volumenkorlátok általában a területen kívüliek ellátása ellen szólnak, mert egy ilyen beteg egy területen belüli ellátásának kárára mehet.

Semmilyen helyzetben

A szájról szájra járó történet hozzánk úgy jutott el: a főorvos azt mondta a mentőknek, hogy ,,vigyék bárhová a beteget, csak ide ne”. „Ilyet semmilyen helyzetben nem mondhattam, nem mondtam, még erős felindulásomban sem. Ráadásul értelme sem lenne, hiszen a megyében összesen két traumatológiai osztály van, egy a miénkben, egy a Diósgyőri-ben” – szögezte le dr. Kazacsay Ferenc.








hirdet�s