Kórházi tolvajok – Vas Népe

Térfigyelő kamerákkal próbálják csökkenteni a lopások számát a szombathelyi Markusovszky Kórházban. A Vas Népe mai, szombati számában arról ír, hogy az intézményben évente 100-120 esetben fordul elő, hogy eltűnnek értékek. Ez egy nyitott intézmény – nyilatkozta a lapnak a kórház biztonsági főnöke. Ezért nehéz megvédeni a bent lévők értékeit. Bárki állíthatja magáról, hogy látogatóba jött rokonához, ismerőséhez, így nyugodtan besétálhat az intézmény területére.

A tolvajok visznek mindent, de a “lopási lista” első helyén a pénz áll. Ráadásul a vizitdíj bevezetése óta azt sem kérhetik a betegektől, hogy ne tartsanak maguknál készpénzt – írja a lap. A második helyre a mobiltelefonok kerültek, de gyakran dézsmálják meg a közös hűtőket is a tolvajok. A biztonsági főnök tapasztalatai szerint azonban nem csak a betegeket lopják meg, mert olyan is előfordult már, hogy az egyébként értéktelen műtős papucsot vitte el valaki – írja a lap.