Kórházi cserebere Miskolcon – Már van, amit máshol találunk

Múlt csütörtökön szállították át az első beteget a Semmelweis kórházból a megyeibe
Múlt csütörtökön szállították át az első beteget a Semmelweis kórházból a megyeibe
Miskolc – A két miskolci kórház szakmai harmonizációja jegyében ellátások cseréltek helyet. Mit hol keressünk?

Alapvető változás, hogy a sebészeti fekvőbeteg-ellátás csak a megyei kórházban van mostantól, tehát a mellkassebészeti műtéteket is egyedül ott végzik. (Nem kell már a sürgősségiről a műtendő betegeket Diósgyőrbe átszállítani, mentesül az OMSZ a fölösleges utaztatás terhétől.) Mint ahogy aktív urológiai kórházi ellátásra is a megyeibe utalják be ezentúl a miskolci, illetve a Semmelweis Kórház ellátási körzetéhez tartozó betegeket is. Ugyanakkor a járóbeteg-ellátást e szakterületeken (sebészet, szemészet, urológia) továbbra is megmarad, ezek helye a rendelőintézet.

Ez vonatkozik a szemészeti ellátásra is, azzal a különbséggel, hogy az egynapos szemészeti műtéti beavatkozásokat (ez legfőképp a szürkehályog-műtéteket jelenti) továbbra is elvégzik a Semmelweis Kórházban is, igény szerinti számban. (Az ottani szemészeti műtétek 98 százaléka eddig is „egynapos” volt.)

Emlőambulancia a szülészeten

A Semmelweis Kórház főigazgató főorvosa, dr. Tiba Sándor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy intézményében két plasztikai sebész dolgozik a továbbiakban, emlőplasztikai, emlősebészeti műtétekre specializálva a szülészeten. Ez utóbbi épület alagsorában november 1-jétől külön emlőambulanciát nyitottak, 5 aktív ággyal. Természetesen ennek keretében csak az OEP által finanszírozott műtéteket végzik „ingyen” a szülészet steril műtőjében.

Az emlőkorrekciós műtéteken túl, megfelelő kivizsgálás után, ami a szakmai protokoll szerinti eljárást jelenti, végeznek emlőt érintő onkológiai műtéteket is. (A két szakember máshol magánrendelést folytat, s ugyan az OEP által nem finanszírozott, szépészeti emlőműtéteket is az említett műtőben végzik, de azok idejére, mint eddig is, bérleti díjat fizetnek a kórháznak.)

Három osztály, három vezetővel

Ellentett irányú változás, hogy a megyei kórház mozgásszervi rehabilitációs osztálya a Semmelweishez tartozik elsejétől. Ugyan végleges helye (felújítás után, amire 95 millió forint áll rendelkezésre) a Szent Ferenc kórházrészben lesz, egyelőre azonban a diósgyőribe költöztették. Ezzel háromra emelkedett a Semmelweis Kórház rehabilitációs osztályainak száma. (Volt már egy reumatológiai rehabilitációs osztály, egy mozgásszervi rehabilitációs osztály, s ez utóbbiból lesz most egy másik. Hogy ki hová kerül, egyelőre alapvetően a területi hovatartozáson múlik, a későbbiekben részszakterületekre, szakmai specifikációra szeretnék alapozni a megosztást.)

– Szalóczi Katalin –


Ki honnan, hová?

Alapelv volt: aki menni akart, azt fogadták a másik kórházban, aki maradni, azt továbbra is foglalkoztatják, legfeljebb más területen.

A Semmelweisből átmegy a megyeibe:

Urológia

  • 7 orvosból 6 (1 közös megegyezéssel távozott)
  • 12 szakdolgozóból 6 (6 marad, más osztályokon)

Szemészet

  • 5 orvosból 2 (3 szakorvos közös megegyezéssel kérte munkaviszonyának megszüntetését)
  • 19 szakdolgozóból 5 (14 marad, más osztályokon)

Sebészet és mellkassebészet

  • 14 orvosból 11 (1 nyugdíjba vonult, 1 közös megegyezéssel távozott, 1 rendelőintézeti munkát vállalt)
  • 56 szakdolgozóból 48 (8 marad, más osztályokon)

A megyeiből átmegy a Semmelweisbe:

  • 6 orvosból 4
  • 26 szakdolgozó (a gyógytornászok közül 5 – saját döntése alapján – megy át a Semmelweisbe)

Sebész nélküli kórház?

Dr. Tiba Sándortól, a Semmelweis főigazgatójától azt is megkérdeztük, nem jelent-e nehézséget a szakrendeléseknél, illetve a konzíliumoknál, hogy sok orvos átment a megyei kórházba.

– Hozzám is eljutott már a felvetés: sebész nélkül marad a kórházunk. Ez nem igaz, mert napközben a rendelőintézetben mindig lesz egy sebész, egy másik pedig az emlőambulancián, akik munkaidőben ellátják a konzíliumot. Ügyeleti időben a megyei kórház sebészei adják a készenlétet.


Átköltöztették az első beteget. – Folyt. köv.!

Miskolc – Amikor Négyesi Istvánt megműtötték, nem gondolta, hogy egy másik kórházban díszfogadtatásban lesz része. tovább »

Visszaköltözött a pszichiátriai osztály Miskolcon

Miskolc – A pszichiátriai betegek a reggelit még Diósgyőrben kapták, de az ebédet már a Csabai kapui kórházrészben. tovább »

Kórházi rend cserebere Miskolcon: váltás november 1-től

Miskolc – Sokakat érintő közös közleményt adott ki a két miskolci székhelyű kórház főigazgatója. tovább »

Egy éjszaka miskolci sürgősségin

Miskolc – Kiválasztjuk a szombat estét. Mi zajlik ilyenkor a megyei kórház sürgősségi osztályán? Az Észak-Magyarország újságírója ott töltötte az éjszakát, a látottakról, tapasztaltakról olvashatnak riportunkban. tovább »

Szülés: ha nem is otthon, de mediterrán hangulatban

Miskolc – A betegek igényeihez igazítva, otthonossá varázsolták a Miskolci Semmelweis Kórház szülőszobáit. tovább »









hirdetés