Kordonbontás: nem kerülhetnek börtönbe a fideszes képviselők – Magyar Hírlap

Biztosan nem kell fogdában leülniük a fideszes képviselőknek a februári kordonbontásuk utáni esetleges büntetésüket. A feljelentésben foglalt rendzavarást és garázdaságot legfeljebb 150 ezer forint pénzbírsággal bünteti a törvény. A jogszabály értelmében, ha valaki nem fizeti be a bírságot, fogházban leülheti az összeget. A fideszes képviselők kötelesek lesznek megjelenni a tárgyaláson, és ha pénzbüntetést kapnak, azt a bíróság a fizetésükből adók módjára le is vonhatja, így bizonyosan nem kell majd leülniük a büntetést – írja a Magyar Hírlap.

A Magyar Hírlap értesülései szerint a Fideszben azzal is megelégednek majd, hogy a bírósági eljárásban mind a nyolcvanan megjelennek, és egyenként elmondják véleményüket az alkotmányellenes kordonfelállítással kapcsolatban.

Hétfő délután megérkeztek a Pesti Központi Kerületi Bíróságra (PKKB) azok a nyilatkozatok, amelyekben a Kossuth téri rendőrségi kordon bontásában részt vevő nyolcvan fideszes képviselő lemondott mentelmi jogáról – tájékoztatta a lapot a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága. Mint elmondták: az eljárás bírája jelenleg tanulmányozza a dokumentumokat, ezért nem tudható, mikorra tűzi ki a tárgyalás időpontját.