Korábbi jegybankost javasol alelnöknek Magyar Nemzeti Bank elnöke

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Karvalits Ferencet javasolja az MNB alelnökének, egyúttal a Monetáris Tanács tagjának – tudatta csütörtökön az MNB. A jelölt személyével Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyetért, és felterjeszti kinevezésre Sólyom László köztársasági elnökhöz – áll még a közleményben.

Karvalits kinevezésével megoldódhat az a probléma, hogy jelenleg működésképtelen az MNB igazgatósága, mert létszáma a minimális négy fő alá került Szapáry György alelnök mandátumának lejártával. Emiatt utolsó nyilvános szereplésekor az MNB éléről egy hete távozott Járai Zsigmond éles támadást intézett a kormányfő ellen.

Karvalits Ferenc az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Nyrt. igazgatótanácsának elnöke, a Graphisoft Nyrt. és a Wallis Zrt. igazgatótanácsának tagja. Korábban a CIB Bank Rt. vezérigazgatója is volt, 1996 és 2001 között pedig már dolgozott az MNB-ben, legutolsó beosztása ügyvezető igazgató és az igazgatótanács tagja volt.








hirdet�s