Könyveket gyűjtenek a kárpátaljai magyaroknak

Hollósy András az ajándék könyvekkel
Hollósy András az ajándék könyvekkel - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A külhoni magyarok helyzete nemcsak a kormányzat, hanem a miskolciak számára is fontos Hollósy András önkormányzati képviselő szerint, aki újabb karitatív akciót jelentett be a szerdai sajtótájékoztatón.

A politikus felidézte, a kezdeményezés három és fél éve indult, mikor kiéleződött Kelet-Ukrajnában a konfliktus, akkoriban a miniszterelnök kérésére a miskolci önkormányzat olyan szegény, magyarlakta kárpátaljai helyekre is fókuszált, ahol elkelt a segítség.

Jótékony program

– Még akkoriban jelentős összeggel járultunk hozzá a kintiek mindennapjaihoz, felvettük öt településsel, és négy polgármesterrel a kapcsolatot. 20 millió forint támogatást juttattunk el öt településre és 550 ezer forint készpénzt magyar családokhoz, majd jött ez a jótékony program, mely elsősorban a magyar nyelv és kultúra fennmaradását szolgálja.

Egyházközségek, iskolák, óvodák, egyéb intézmények részére jelentős mértékű könyvadományt adunk át évről évre – sorolta a képviselő, aki elárulta, alig egy nap alatt már rengeteg olvasnivalót hoztak. Idén is egy hónapon keresztül várják az ismeretterjesztő, szépirodalmi, történelmi műveket, lexikonokat, és tankönyveket a városházára. A diósgyőri szurkolók is csatlakoztak, ők a szellemi táplálék mellé tartós élelmiszert is küldenek Kárpátaljára.

ÉM-JA