Konferencia informatikáról és reformokról

Konferencia informatikáról és reformokról
Informatika a felsőoktatásban címmel szerdán kezdődött és péntekig tart a Debreceni Egyetemen az az immár ötödízben megrendezett szakmai konferencia.

A szakmai rendezvény keretében háromévenként gyűlnek össze az elsősorban a felsőfokú oktatási intézményekben tevékenykedő szakemberek.
Az idei nemzetközivé terebélyesedett tanácskozáson hét szekcióban összesen 270 előadást hallgathatnak meg a résztvevők.

A középpontban a poroszról angolszász mintájúra áttérő magyar felsőoktatás, illetve az informatikának ebben az átalakulásban betöltött szerepe áll – mondta el Pethő Attila, a Debreceni Egyetem (DE) Informatikai Karának dékánja, a rendezvényhez kapcsolódó szerdai sajtótájékoztatón.

Kiemelte: az informatikai alapszakok akkreditálása az elsők között történt meg az új rendszer szerint, s ebben maga a Debreceni Egyetem is élen járt. Elindult az úgynevezett mester-szakok akkreditálási folyamata is, így 2006 szeptemberében egyes felsőoktatási intézményekben már ezek keretében is elindulhat a képzés.

Pethő Attila elmondta, hogy a mostani tanácskozás több előadásának anyaga a jövőben a nemzetközi szakmai közönséghez is eljut, hiszen az Ausztriában angol nyelven megjelenő Journal of Universal Computer Science című folyóirat jövő augusztusi számában közli ezeket.

Szakmai elismerések

A konferencia keretében adták át a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság idei díjait. Alföldi István, a társaság ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy ezúttal határon túli magyar szakember is van az elismertek között: a számítástechnika oktatásában elért kimagasló eredmányeiért Tarján-emlékérmet kapott Verbászi András, Szerbia és Montenegró Teleház Szövetségének elnöke.

Ugyanezt az elismerést vehette át Rutkovszky Edéné, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának tanársegédje és Nyakóné Juhász Katalin, aki szintén az informatikai kar oktatója.








hirdet�s