Kondor Katalin elállt az ügynökügyben általa indított perektől – Népszava

A bírósági tárgyalás reggelén visszavonta keresetét Kondor Katalin az általa kezdeményezett eljárásokban, amelyeket az állítólagos ügynökmúltjával kapcsolatos újságcikkek miatt indított – írja a Népszava. A lap úgy tudja a volt rádióelnök csütörtök reggel faxon értesítette a bíróságot. Kondor Katalin Szombathy Pált, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztőjét és Varga László történész-levéltárost perelte be. Varga ugyanis 2006-ban […]

A bírósági tárgyalás reggelén visszavonta keresetét Kondor Katalin az általa kezdeményezett eljárásokban, amelyeket az állítólagos ügynökmúltjával kapcsolatos újságcikkek miatt indított – írja a Népszava. A lap úgy tudja a volt rádióelnök csütörtök reggel faxon értesítette a bíróságot. Kondor Katalin Szombathy Pált, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztőjét és Varga László történész-levéltárost perelte be. Varga ugyanis 2006-ban a lapban és később az Élet és Irodalomban megjelent cikkében említést tett Kondor ügynökmúltjáról. Ezekben a perekben eddig csak eredménytelen békéltetési eljárások voltak, a csütörtökre tervezett első érdemi tárgyalás előtt azonban a volt rádióelnök váratlanul elállt a pertől. Mint ismert, Kondor ügynökmúltját a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletével szemben januárban másodfokon nem találta bizonyítottnak.








hirdet�s