Kondigépek után labda

Keményen készülnek a bajnoki rajtra az NRK Nyíregyháza extraligás női röplabdázói. Napi két edzés szerepel a programban és az utóbbi időszakban igen változatosak voltak a gyakorlások.  Extraliga-sorsolás [DOC 55 KB]

Ezen a héten még a megszokott ritmusban gyakorolunk, azaz délelőtt György
Rolland irányításával atlétikai edzésen vesznek részt a jatékosok, délutánonként
pedig a Bem iskolában labdával folytatjuk. Ebben az időszakban a kondicionális
felkészítésen van a hangsúly, ám már egyre inkább előtérbe kerül a játék. A
héten az ütések és a blokkolások gyakorlásával teljesedik ki a technikai repertoár,
illetve súlykoljuk a feladó-ütők közötti munkát –
tájékoztatott Ludvig
Zsolt vezetőedző.

A játékosok közül Botos Fruzsina, Katona és Sípos Tímea még lábadozó állapotban
van, miként még Fésűs sem számít százszázalékos állapotúnak. A tervekben szerepel
még egy négyes ütő leigazolása. Szerdán egy román játékos érkezik, a jövő héten
a szerb-montenegrói, a vezetés a látottak után dönti le, hogy melyikük marad.

A szeptemberben három tornán vesz részt az NRK. Az első egy olaszországi megmérettetés
lesz Cremában, majd itthon következik az Alma Kupa, amelynek harmadik napja
a bajnoki nyitányt is jelenti.

A bajnokság közben lesz már a hagyományos szlovákia, pezinoki torna, amely
igazi megmérettetés lesz, ráadásul az Élcsapatok-kupájában ellenfél Slovjanka
Minszk ellen is játszhatnak a mieink.

Tornamenetrend


Időpont
Helyszín
Résztvevők
Szeptember 10-11.
Crema
Rebecchi River PC, Riso Scotti Villanterio,
Us Esperia, NRK
Szeptember 16-17
Nyíregyháza
Ternopol (ukrán), Bacau (román), Kassa
(szlovák), NRK
Szeptember 23-25
Pezinok
Mesto (szlovén), Olomouc (cseh), Senica
(szlovák), Vilsbiburg (német), Novo mesto (szlovén), Slovjank Minszk,
Belbusinesbank Minszk (fehéroroszok).

– Mán László -