Komolyabb fennakadás nélkül ért véget a ferihegyi sztrájk

Kisebb késések ugyan voltak, de alapjában véve komolyabb fennakadás nélkül ért véget szombaton délután hat órakor Ferihegyen a sztrájk. Két szervezet nem vette fel a munkát: az úgynevezett földi kiszolgálók pénteken este hat órától, az üzemanyag-kiszolgálók pedig szombaton délelőtt tizenegy órától nem dolgoztak. A reptér szóvivője szerint az utasok nem sokat éreztek a sztrájkból és jól viselték a késéseket.

Szombaton napközben 40 járatot érintett a Ferihegyi repülőtéren a két, párhuzamosan futó sztrájk. Egyetlen járatot sem kellett törölni, de átlagosan egy órás volt a késés – mondta el a Független Hírügynökségnek Szollár Domokos, a Budapesti Airport szóvivője.

Hozzátette, hogy a tapasztalatok szerint az utasok jól viselték a kisebb fennakadásokat, hiszen nagy kárát nem látták.

Ferihegyen két ágazat munkatársai nem vették fel a munkát. A földi kiszolgálók egy része azért sztrájkolt, mert nem tudtak megállapodni a béremelésekről az alkalmazójukkal, a Celebi Kft.-vel. Pénteken este hat órától kezdve 24 órán keresztül szüntették be a munkát.
Ezzel párhuzamosan az üzemanyag-kiszolgálók is sztrájkoltak, ők a Budapest Airporttal nem tudtak megegyezni a bérekről. Szombaton délelőtt 11 órától kezdődött a munkabeszüntetés és délután 6-ig tartott.

Szollár Domokos elmondta, hogy az üzemanyag-kiszolgálók sztrájkja miatt nem volt fennakadás a forgalomban, hiszen a légitársaságoknak már korábban szóltak, hogy nem tudnak majd tankolni a budapesti reptéren. A földi kiszolgálók munkabeszüntetése okozta a kisebb problémát, mivel azonban még a vezetőség is besegített – szükség esetén poggyászt pakolt – így komolyabb fennakadások nem voltak.








hirdet�s