Koman elmehet, Ugrai érkezhet – megkezdte a felkészülést a DVTK Bükfürdőn

Akt.:
Már edzésben a srácok
Már edzésben a srácok - © Fotó: Szabó Krisztián | dvtk.eu
Miskolc, Bükfürdő – A Diósgyőr hétfőn elutazott Vas megyébe, ahol kedden már felkészülési találkozót játszik.

A miskolciak június 8-án kezdték el a munkát az NB I 2016/2017-es rajtjára, és 12 nap után – hétfőn reggel – edzőtáborba indultak a keret tagjai, mégpedig a már szokásosnak mondható edzőcentrumba, Bükre. Nem tartott a csapattal a sérülése után rehabilitációs edzéseket Miskolcon végző Rados, és az egyik középpályás, Koman, aki várhatóan nem a DVTK-ban folytatja pályafutását, míg Okuka és Grumic hivatalos ügyben Szerbiába ment.

A dunántúli településen már hétfőn kora este foglalkozást vezényelt a stáb, a csapat három felkészülési mérkőzést játszik az itt töltött idő alatt: kedden17.00-tól az izraeli Beitar Jerusalemmel, szombaton 17 órától Gyirmóton (miután az ellenfél nem szeretett volna messzire utazni, így a két együttes ezen köztes helyszínben maradt) a szlovák FC Zlaté Moravcéval, aztán pedig június 28-án ismét Bükön 17.30-tól az orosz FK Gazovik Orenburggal.

Az első nap az edzőtáborban | Fotó: Szabó Krisztián, dvtk.eu

Újabb spanyol

Nem lép pályára az első felkészülési mérkőzésen Boros Gábor, Kitl Miklós, Kövér Kristóf, Nemes Milán és Ternován Patrik, akik érettségi vizsgájukat követően utaznak a csapat után, a szombati felkészülési mérkőzésen már rájuk is számíthat Egervári Sándor vezetőedző. Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy Ugrai Roland a Diósgyőr játékosa lehet, a Haladás futballistája nem is utazott el a zöld-fehérekkel az ausztriai edzőtáborba. A DVTK továbbra is érdeklődik Futács Márkó iránt, illetve képben van egy spanyol csatár is, de az nem valószínű, hogy mindkét támadó Borsodba költözik, vagy egyik, vagy másik.

– ÉM-MI –


Az utazó keret tagjai

Kapusok: Antal Botond, Zöldesi Illés.

Mezőnyjátékosok: Bacsa Patrik, Bognár István, Egerszegi Tamás, Eperjesi Gábor, Georges Griffiths, Miroslav Grumic, Halmai Ramon, Lázár Pál, Lipták Zoltán, Mahalek Marcell, Németh Milán, Nikházi Márk, Drazen Okuka, Oláh Bálint, Szabó I Balázs, Tamás Márk, Diego Vela.

Később csatlakozik: Boros Gábor, Kitl Miklós, Kövér Kristóf, Nemes Milán, Ternován Patrik.


Első nap az edzőtáborban

Forrás: dvtk.eu








hirdetés